biztoshely biztositas

Aegon Életpálya Program online

Az Aegon Életpálya Program keretében a biztosító társaság cégek, vállalkozások számára kínál olyan nagyon kedvező juttatási formát, mely kiterjeszthető a cégvezetők mellett a vezetőség tagjaira és a vállalkozás minden egyes alkalmazottjára is béren kívüli juttatásként.

Kérjen árajánlatot életbiztosításra most!

A vállalkozás vezetője maga döntheti el, hogy a cég akár minden egyes dolgozóját beveszi a programba, vagy megjelölheti azokat a személyeket, akire a konstrukciót ki kívánja terjeszteni. Ráadásul a program keretén belül a bevonni kívánt személyekre nem szükséges egyforma díjjal szerződni, ezt egyénre szabottan egymástól teljesen különböző feltételekkel lehet alakítani. A biztosítás honlapunkon keresztül természetesen elérhető, így szinte percek alatt köthető Aegon Életpálya Program online.

Az Aegon Életpálya Programmal remekül megoldható a vállalati eredmények javítása és a költségoptimalizálás. Minden cégvezető tisztában van azzal, hogy hosszú időn keresztül kizárólag csak akkor működhet innovatívan és nagy hatékonysággal, ha pénzeszközeit olyan csomagokba fekteti, melyek után minimális mértékben kell csak járulékokat fizetni. Ez a remek szolgáltatás maximálisan megfelel az előre tekintő vállalatok nyereségorientált elképzeléseinek, mivel a folyamatosan megfizetett díj az adó- és járulékmentes biztosítási díj kategóriába tartozik, így sem a cégnek, sem dolgozójának semmiféle anyagi kötelezettsége nem keletkezik.

Az Aegon Életpálya Programba bevont személy halála esetén magánszemély a szerződésben megjelölt kedvezményezett, akkor a biztosítási díjat addig megfizető vállalat a díjat mint személyi jellegű ráfordítást egyéb költségként számolhatja el. Ekkor tehát az elszámolt díjösszeg mint a cég működése érdekében jelentkező költségnek számít, ami azt jelenti, hogy a vállalat ezt az összeget a társasági adó alapjából levonhatja – hangsúlyozva, hogy akkor amennyiben az Aegon Életpálya Program keretében a céggel munkaviszonyban álló magánszemély a biztosított -.

Az Aegon Életpálya Program minden esetben teljes körben egyénre szabható, a legjobb módja az öngondoskodásnak, hiszen a vállalat vezetői nem csak anyagi biztonságot nyújtanak ezzel dolgozóiknak és akár egész családjuknak, de a program tőkegyűjtésként is funkcionálhat. Ezt az életbiztosítási konstrukciót be lehet vonni a cafetéria csomagba, s mellé az alap életbiztosítási módozathoz különféle kiegészítő szolgáltatásokat is lehet választani.

Amennyiben az Aegon Életpálya Program online szerződéskötési módszer Önnek, mint vállalat vezetőnek megfelelő módszer, keresse fel honlapukat és a termékről száz százalékos részletességgel tájékozódhat azonnal.

Nem találta azt, amit keresett, esetleg kérdése lenne? Tegye fel nekünk itt és mi a lehető leghamarabb megválaszoljuk Önnek!

Segíthetünk?

Elakadt? Kérdése van,
biztosítás kötéssel kapcsolatosan?
Hívjon! -
06-70-330-6065