biztoshely biztositas

Aegon Titánium vegyes életbiztosítás

Igen jól eltalált kombináció az Aegon Titánium vegyes életbiztosítás, mert egyik oldalról kedvező feltételek mellett köthetünk életbiztosítást garantált védelemmel együtt, másik oldalról pedig a szerződés időtartama alatt kedvező módon be is fektethetjük pénzünket.

Kérjen árajánlatot életbiztosításra most!

Ezen felül a konstrukció magában foglalja a részkifizetés lehetőségét is, mellyel megtehetjük egy adott időtartam leteltével, hogy egy meghatározott összeghez jussunk rendszeres időközönként. Ez kitűnő megoldás például annak a szülőnek, aki gyermekei oktatására szeretné fordítani ezt az pénzt úgy, hogy mellette élő biztosítással is rendelkezik majd. Kevés életbiztosítás használható fel hitelfedezetként, az Aegon Titánium ennek a kitételnek is megfelel olyan módon, hogy hitelét a biztosítási konstrukción belül fizetheti.

Az előre tervezett öngondoskodás a későbbiek folyamán többszörösen is kamatozhat, hisz mindazokat a kisebb nagyobb terveinket megvalósíthatjuk majd idősebb korunkban, melyekre az aktív munkával töltött időben nem volt lehetőségünk. Az Aegon Titánium vegyes életbiztosítás azért is jó megoldás, mert azon kívül, hogy hitelfedezetül is szolgálhat, a szerződés lejáratakor a pénzalap értékhez jutunk hozzá, halál esetén pedig a biztosítási pénzösszeg, illetve a hozamokkal megnövekedett megtakarításunk közül a magasabb összeget fizeti az örökös, vagy szerződésben megnevezett személy részére.

Az Aegon Titánium vegyes életbiztosításra garantált hozamú szerződéskötéssel is van mód, ebben az esetben a szerződés keretében a biztosító által pénzalapban kezelt tőke felett még a garantált hozamon túl elért befektetési hozam 100 százaléka is kifizetésre kerül. Előnyös tulajdonsága a csomagnak, hogy két személyre vonatkozóan is megköthető az életbiztosítás 16 és 65 év közötti életkorban azzal a feltétellel, hogy a biztosított életkora lejárat idején ne legyen több 75 évnél. Időtartamát tekintve 10 és 25 éves szerződést lehetséges választani, akár értékkövetési lehetőséggel.

Segíthetünk?

Elakadt? Kérdése van,
biztosítás kötéssel kapcsolatosan?
Hívjon! -
06-70-330-6065