biztoshely biztositas

AIG felelősségbiztosítás

Minden nem életbiztosítási szerződés kötés esetében megéri felelősségbiztosítást kötni, hiszen ez a fajta módozat azt a célt szolgálja, hogy az ügyfél mentesüljön az olyan károkozások esetén keletkező pénzügyi következményektől, melyekért az adott törvények, rendelkezések értelmében kártérítési kötelezettség terheli. Tulajdonképpen a felelősségbiztosítás a vagyonbiztosítások csoportjába tartozik. A nem életbiztosítási csoportosítás alapján tehát felelősségbiztosítás köthető általánosságban, de akár szakmára vonatkozóan is, szerződés létrejöhet önmagában felelősségbiztosításként, elhatárolva a vagyonbiztosítástól, de össze is kapcsolható azzal.

Felelősségbiztosítás árajánlat kérés online - itt!

Az AIG felelősségbiztosításra való szerződés szerinti kártérítéskor nem az a fő szempont, hogy a kárt elszenvedő félnek nyújtson kártérítést, hanem az, hogy a szerződött, biztosított ügyfelet mentesítse a kármegtérítése alól, hiszen a biztosítóval nem a károsult áll szerződéses viszonyban, hanem a kár okozója. Egy káresemény során nem szempont, hogy a kárt akarattal, vagy véletlenül okozták, a biztosítási összeg kifizetése ettől nem függ épp azért, mert nem az ügyfél felé kerül az kifizetésre, hanem a károsult felé.

Az AIG felelősségbiztosításnak számos kockázati csoportja létezik, mint például bizonyos szolgáltatások, vagy késztermékek okozta káresemények, különféle gazdasági, vagy ipari tevékenységek végzésekor okozott károk, környezetszennyezésből adódó káresemények, nukleáris szennyeződés okozta kár, de ide tartoznak a modern kor nyomán fellépő káresetek is, mint többek között a média által okozott káresemény.

A felelősségbiztosításnak igen nagy és fontos csoportját teszi ki a szakmai felelősségbiztosítás, mely szintén egy hatalmas intervallumot foglal magában, szinte minden egyes szakma gyakorlója szerződhet erre a módozatra, legyen ügyvéd, könyvelő, építési kivitelező, de akár az ingatlanberuházó is, lehet informatikával, biztosításközvetítéssel, egészségügyi szolgáltatással foglalkozó vállalkozás is köthet szakmai felelősségbiztosítási szerződést. Ennek a csomagnak a lényege, hogy a biztosított ügyfél tevékenysége során bekövetkező mulasztás, vétség, hiba vagy netán foglalkozása gyakorlása közben be nem tartott jogszabályok, munkavédelmi, egyébelőírások nyomán okozott káreseménykor a kárt elszenvedő harmadik félnek anyagi kártérítést nyújtson.

Az AIG felelősségbiztosítás igen nagy fontosságú biztosítási szolgáltatás, mivel a mai világban a cégek java tisztában van azzal, hogy egy véletlenszerűen okozott kár mekkoraanyagi megterhelést jelenthet számára. Kössön Ön is AIG felelősségbiztosítást, így egy véletlen balesettel kárt okoz, elég a lelkiismeret furdalás, amit ilyenkor mindenki érez, legalább nem megy tönkre anyagilag. Oldalunkon az AIG felelősségbiztosítás minden fajtáját megismerheti, a kalkulátor használata még meg is könnyíti a dolgát, hiszen pár adat megadása után már látni is lehet, hogy adott feltételek mellett milyen tartalommal és mekkorabiztosítási díjjal kötheti meg szerződését. Ehhez még párosul az online kötéssel járó díjkedvezmény, így egészen biztos, hogy kifizetődő konstrukciót köthet, és még nyugodtan alhat is.

Segíthetünk?

Elakadt? Kérdése van,
biztosítás kötéssel kapcsolatosan?
Hívjon! -
06-70-330-6065