biztoshely biztositas

Állatbiztosítás - Állattenyésztéssel foglalkozók biztosítása

Az állatbiztosítások, illetve az állattenyésztéssel foglalkozó biztosítósok jellemzően a mezőgazdasági biztosítások körébe tartoznak. A mezőgazdaság az egyik olyan terület, amely a leginkább kitett a természet erőinek, hatásainak, kiszámíthatatlanságának. Természetesen különböző kockázatok jelentkeznek, az erdőgazdálkodásnál, vagy egy növény- és gyümölcstermesztésnél, illetve az állattenyésztésnél. Vannak közös pontok is, melyek általában a mezőgazdaságban tevékenykedőket közösen érintenek, de vannak speciálisan csak az adott területre jellemző kockázatok.

Állatbiztosítás online árajánlat kérés, itt!

Az állattenyésztéssel foglalkozóknak lehetőségük van biztosítást kötni a teljes állatállományra. Jellemzően elvárás a biztosítók felől, hogy a termelő, illetve az állattartó az összes azonos korú, illetve hasznosítási célú állatot biztosítsa. Szarvasmarhák esetében fontos, hogy az állatok egyedileg is beazonosíthatók legyek. A baromfikkal kapcsolatosan elvárás, hogy vagy zártrendszerű tartásban legyenek, vagy ha nyitott helyen vannak, akkor megtörténjen annak megakadályozása, hogy elhagyhassák a tartás színhelyét. A sertések, és a juhok esetében a tenyészállatoknak egyedi azonosíthatósággal kell rendelkezniük, illetve kizárólag tételes listán, és a születési évük feltüntetésével lehet őket biztosítás alá vonni. A lovak biztosítása is jellemzően egyedileg, az értékük figyelembe vétele mellett történik. Meg kell még említeni, hogy a szarvasmarháknál, illetve a sertés, és a juhok tenyésztésre használt egyedeinél az állattartónak rendelkeznie kell a tulajdonjogot igazoló okirattal.

Az állatbiztosítások hatálya kiterjed az elemi károkra, olyanokra, mint tűz, villámcsapás, vihar, földcsuszamlás, kőomlás, illetve, ha ismeretlen jármű okoz sérülést, elhullást, illetve annak okán kényszervágást. Természetesen a biztosítás hatálya kiterjed ezeken felül különböző betegségekre, illetve az azok miatt bekövetkező elhullásra, és kényszervágásra. A biztosítható állatok köre nem merül ki a fentebb felsoroltakkal, és van lehetőség más állatok egyedi biztosítására is. Ilyen irányú elvárásokkal érdemes a biztosítókat megkeresni, és egyedi biztosítási szerződést kötni.

Van lehetőség továbbá arra is, hogy az állattartással foglalkozók az állatok mellett, a vagyonukat is biztosítsák, egy vagyonbiztosítás keretében. A vagyonbiztosításba bevonható az állatokon kívül, az épületek, berendezések, gépek, raktárak, stb. Fontos, hogy megismerjük teljes részletességgel a biztosítók ajánlatait, illetve pontosan ismerjük saját elvárásainkat is, hogy a biztosító a legjobb ajánlatot tudja tenni. Az állatbiztosítások kikerülhetetlenek az állattartással, tenyésztéssel foglalkozók számára, mert a felelős gazdálkodásnak ez alapeleme.

Nem találta azt, amit keresett, esetleg kérdése lenne? Tegye fel nekünk itt és mi a lehető leghamarabb megválaszoljuk Önnek!

Segíthetünk?

Elakadt? Kérdése van,
biztosítás kötéssel kapcsolatosan?
Hívjon! -
06-70-330-6065