biztoshely biztositas

Generali Providencia biztosítás felmondása, kötelező, casco, lakás

Amennyiben Ön a kötelező biztosítás váltás mellett dönt, akkor első feladat, hogy a Generali Providencia biztosítónál élő szerződését fel kell mondani. Ezt a kötvényen, illetve a szerződésben található évforduló előtt 30 nappal meg kell tenni, mégpedig írásban és úgy, hogy ezen határidőn belül a felmondólevelet a biztosító kézhez is kapja.

Ebben nagy segítséget tudunk ügyfeleinknek nyújtani,mert ha a Biztos hely biztosítási portálon keresztül megbízást ad részünkre a váltást illetően, akkor a Generali Providencia kötelezőbiztosítás felmondásával járó minden adminisztrációs ügyet ingyenesen elvégzünk Ön helyett. Mindössze annyi a teendő, hogy ügyfelünktől írásos megbízást kapjunk és egyben felmondási szándékát is jelezze felénk.

A Generali Providencia casco biztosítás felmondása mindig a biztosítási ajánlatban és szerződésben szereplő kitételek szerint kell történjen. Évfordulóra bármely szerződő fél részéről történhet a felmondás, mégpedig indoklás bélül, de ennek írásban az évforduló előtt legalább harminc nappal meg kell történnie. Ehhez az ügyfélnek felül kell vizsgálnia kötvényét és meg kell nézni az évforduló pontos dátumát. Ha ezzel tisztában vagyunk, nem kell mást tenni,mint időben megírni és elküldeni a felmondó levelet. Ehhez nagy segítséget nyújthat az oldalunkról letölthető felmondó nyilatkozatminta, melybe csak be kell írni az adatokat. A levélnek tartalmaznia kell a felmondás tényét, a gépjármű rendszámát, a szerződött fél személyes adatait és hivatkozni kell a meglévő kötvény számára. 

A Generali Providencia lakásbiztosítás esetében is váltás, felmondás előtt elsősorban az évforduló dátumával kell tisztában lenni. Nem érdemes megkockáztatni, hogy otthonunk biztosítás nélkül maradjon, így lehetőség szerint a lakásbiztosítás felmondásával egy napon meg kell kötni az új szerződést. A Generali lakásbiztosítás felmondását kizárólag írásban lehet jelezni, ez megtehető a biztosító felé közvetlenül postán keresztül a Generali Providencia Zrt. 7602 Pécs, Pf 888 címre, vagy az 1/452-3505 fax számra. Ennél azonban még jobb megoldás, amennyiben a Biztos hely biztosítási portálon keresztül megbízást kapunk Öntől a lakásbiztosítás váltás ügyintézésére, akkor a felmondást is elvégezzük Ön helyett és díjat sem számítunk fel ezért. A Generali Providencia lakásbiztosítás felmondásakor fontos, hogy a felmondó levél tartalmazzon minden fontos adatot, úgy mint a szerződött fél neve, lakcíme, a meglévő kötvény száma, valamint a felmondás okát bizonyító okirat.

Nem találta azt, amit keresett, esetleg kérdése lenne? Tegye fel nekünk itt és mi a lehető leghamarabb megválaszoljuk Önnek!

Segíthetünk?

Elakadt? Kérdése van,
biztosítás kötéssel kapcsolatosan?
Hívjon! -
06-70-330-6065