Ki fizeti a súlyadót, az eladó vagy a vevő?
Amikor egy autó gazdát cserél, akkor kötelességei vannak az eladónak is, és a vevőnek is. Az eladó kötelessége, hogy a változás napjától számított 8 napon belül bejelentse a tulajdonosváltás tényét, bármelyik okmányirodában, melyet teljes bizonyító erejű magánokirat eredeti példányának a benyújtásával tehet meg. A vevőnek szintén meg vannak a saját kötelességei a vásárlást követően. Neki 15 napja van arra, hogy a gépjármű átíratását a saját nevére megtegye az okmányirodában. Az átíratáshoz szükséges okmányok a következők. Az adásvételi szerződés, vagy más bizonyító erejű magánokirat, személyazonosságot igazoló, érvényes, fényképes hatósági igazolvány, lakcímkártya, a gépjármű forgalmi engedélye, törzskönyve, igazolás az eredetiségvizsgálat megtörténtéről, az új tulajdonos nevére szóló kötelező felelősségbiztosítás kötvénye, vagy az első befizetésről igazolás, és végül, a vagyonszerzési illeték megfizetését tanúsító igazolás.
Az átírás költségei lehetnek a vagyonszerzési illeték összege a gépjármű teljesítményétől, illetve a korától függ. Eszerint így alakul:
Átírási illeték (visszterhes vagyonszerzési illeték) – díjtételek (Ft/kW)
A személygépkocsik átírásakor fizetendő illeték összege a motor teljesítménye (kW) és a jármű kora alapján számolandó:
-
0–40 kW — 0–3 év: 550, 4–8 év: 450, 8 év felett: 300
-
41–80 kW — 0–3 év: 700, 4–8 év: 550, 8 év felett: 450
-
81–120 kW — 0–3 év: 800, 4–8 év: 700, 8 év felett: 550
-
120 kW felett — 0–3 év: 900, 4–8 év: 800, 8 év felett: 700
Ezen felül az eredetiségvizsgálat költsége 17 ezer Ft, és 20 ezer Ft között található vizsgáztató helytől is függően, az új forgalmi engedély, és az új törzskönyv illetéke 6-6 ezer Ft, amennyiben rendszámtáblára is szükség van, akkor egy pár új rendszámtábla 8.500 Ft, és hozzá az érvényesítő címke 585 Ft.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy tulajdonos váltás esetén ki fizeti a súlyadót, az eladó vagy a vevő? A törvény erről úgy rendelkezik, hogy amennyiben, a korábbi tulajdonos a bejelentési kötelezettségét az előírt 15 napon belül megtette, akkor a bejelentési kötelezettség megtörténtét követő év, első napjától nem minősül adóalanynak. Magyarán ez azt jelenti, hogy amennyiben a tranzakció év közben történt, akkor az adott év végéig még az eladó, azaz az előző tulajdonos fizeti a súlyadót. Az adó mértéke a következőképpen alakul:
- A gyártás évében és az azt követő 3 naptári évben 345 Ft/kW.
- A gyártás évét követő 4-7. naptári évben 300 Ft/kW.
- A gyártás évét követő 8-11. naptári évben 230 Ft/kW.
- A gyártás évét követő 12-15. naptári évben 185 Ft/kW.
- A gyártás évét követő 16. naptári évben és az azt követő naptári években 140 Ft/kW.
Hozzászólások (305)
A következőt kérdezném:
2024.-Ben Romániába eladott autó után, miért küld a NAV Romániába adó fizetési határozatot?
Az autót eladó a frsz.-t leadta, forgalmival került ki az autó ( 150.000.-Ft autó volt), de a motorja beállt, javítása nem érte meg, így ott nem került névre írásra. A vevő kettős állampolgár, Romániában lakik életvitel szerűen.
Mi ilyenkor a terndő?
Előre is köszönöm a válaszát.
2025.01.11.-én eladtam a személyautómat, természetesen kiszabták rá a súlyadót. Egy cég vette meg, viszont 2025.03.20.-án hivatalból ideiglenesen ki lett vonva a forgalomból. Ebben az esetben visszaigényelhető a súlyadó arányos része?
Válaszát előre is köszönöm.
Kereskedőtől vettem 2025.01.28 án egy autót adásvételi vel
De közbe úgy van hogy üzemben tartóval van meg a cég az új tulaj itt az lenne a kérdésem hogy most ki fizeti akkor az adót mert rendszám van rajta előtte volt műszaki előtt ki vonva az peddig 2024.12.16
Műszaki pedig 2024.12.20 volt
Köszönöm szépen előre is választ!
A felől érdeklődnék, ha cégtől vásárolok személygépkocsit, mint magánszemély. Szerződés írás történik december hónapban a vásárlásról, előleg fizetésről (az összeg fele kerül kifizetésre) előleg számla kerül kiállításra. A tényleges fizetési határidő a szerződésen január hónap közepe. Ebben az esetben a gépjármű súlyadóját kinek kell fizetnie? Ki lesz ilyenkor még a tulajdonos? A gépjárművet a teljes összeg kifizetésétől lehet birtokba venni.
Válaszát előre is köszönöm.
Az apám halálát követően megörököltem az autóját. Az apám mozgáskorlátozott lévén mentességet élvezett a súlyadó alól.Nekem kell az idei évben súlyadót fizetnem az adott autó után?
Érdeklődnék 2024.04.06-án el lett adva az auto kinek kell befizetni a súlyadót?
Érdeklődni szeretnék ! 2024.Április 14.-én vettem egy autót természetesen 15.-én már át is irattam a nevemre ,a kérdésem az lenne hogy nekem kell fizetni súlyadót az új autó után ? Mivel aznap járt le a súlyadó fizetésének a határideje .
Válaszát előre is köszönöm !
2024 január 28-án eladtam a kocsit egy kereskedőnek aki kivonatta az autót forgalomból viszont Február 14 én eladta es újból forgalomba helyezte. Nekem kell fizetni az egész éves gépjárműadót?
Adásvétel történt 2023 december 30. az átírás 15 napon belül ( előírás szerint), tehát 2024 január elsején még az eladó nevén van az autó, de december 30.-i adásvételivel...ilyen esetben is az eladó fizeti a 2024-es súlyadót?
Köszönöm a választ!
Zoltan
Azt szeretném megkérdezni hogy ha áprilisban végleg ki lett vonva a gépkocsim akkor mennyi súlyadót kell fizetni? Ki kell fizetni az egész évit?
Köszönöm
Férjemmel márciusban vettünk egy IFA ADK 80-as autódarut, éjszaka pedig a NAV-tól jött a számla a befizetendő súlyadóról.
Tudtommal az idei súlyadót az fizeti, akinek januáre1-jén a tulajdonában volt a jármű.
Szeretném kérdezni, hogy így van-e és ha igen, akkor most hova forduljunk ez ügyben segítségért,
Köszönettel:
Szilvi
2023. február közepén vettem kereskedésből egy használt autót ami ki volt vonva a forgalomból amíg a kereskedésbe volt a gépjármű. Át írták a nevemre az autót és újra forgalomba is helyeztette a kereskedő cég még februárban. Sajnos a mai napig nem kaptam a súlyadó miatt értesítést az ügyfélkapun és a postán sem. Csak a még meglévő régebbi autómra. Mi történhet ha nem tudom így befizetni március 15 ig a frissen vásárolt autóra a súlyadót?
Köszönöm
Üdv
G. Ákos
Idén nem kaptam az ügyfélkapura határozatot ami alapján befizethetném a gépjárműadót.
Már írtam a Nav nak is de nem jeleztek vissza, valamint az aplikációt is letöltöttem amin 0ft a be fizetendő összeg.
Lehetséges, h tavaly év közben eladott egyik autóm után maradt annyi, hogy idén fedezte a még maradt autóm adóját?
Köszönöm
Idén 2023.01.14-én eladtam az autómat. Bejelentettem Ügyfélkapun keresztül 2023.01.16-án a dolgot, és csatoltam az adás-vételi szerződést is. Ennek ellenére kiküldte a NAV a 2023-as évre szóló súlyadót. Ezt akkor még nekem kell befizetni vagy már az új tulajnak.
Előre is köszönöm a segítséget
Mivel neki nincs ennyi pènze! Hogy tudok Neki hivatalosan pènzt adni erre ?
Vagy mi a vàsàrlàs menete?
Köszönöm vàllaszàt
Üdvözlettel: Krisztina
2022.08.15-én vettem egy személygépjárművet. Az előző tulaj kivonta a forgalomból . Az átírásnál vissza lett helyezve. 2 napja a NAV kiküldte az értesítési hogy a második félév súlyadót fizessem be. Lekértem egy adó folyószámla kivonatot ott viszont nem szerepel a tartozás. Ilyenkor mi a helyzet ? Be kell fizetnem? Előre is köszönöm a választ! Üdv. MK Andrea
Vettem egy autót július 20.-n . Ugye ilyen esetben az előző tulajdonost terheli az ez évi súlyadó . Mi történik olyan esetben ha esetleg nem fizeti ki ? Emiatt kivonhatják a forgalomból a már én nevemen lévő autót ?
2021 szeptemberében vásároltam egy gépjárművet, azt olvastam idén szeptember 15-ig lehet a súlyadót fizetni. Sajnos a lakcímemen már nem tartózkodom de az ideiglenes lakcímem él és minden levelem ami érkezett önöktől ott meg kaptam . Súlyadó kötelezettségről még egyenlőre se értesítőt nem kaptam a tarhelyemre se az ideiglenes lakcímemre. Mi a teendő ilyen esetben?! Válaszukat előre is köszönöm!
Ha elszeretném adni az autómat akkor terhel engem azután valamilyen adó? Mármint a bevétel után.
előre is köszönöm a válaszát
Válaszát előre köszönöm!
Vásároltunk egy használt autót február végén, a kereskedő azt mondta nem nekünk kell kifizetni a súlyadót. Április végén kaptam a Nav tól a levelet hogy nekem kell fizetnem a fent említett autó után a súly adót. ( Mint később kiderült a kereskedő kivonta a forgalomból a járművet egy időre...majd mikor lebeszéltük ,hogy megvesszük újra forgalomba helyezte....ugye milyen cuki?! )
Viszont az én régi ( már eladott) autóm is ki lett vonva a forgalomból amíg árulta ugyanez a kereskedő ( az első félévet már kifizettem mielőtt a kivonásra került a sor) A második félévet is nekem kell ebben az esetben fizetnem vagy az új tulajnak kell fizetnie? Válaszát előre is köszönöm!
Kedves Mihály!
Forgalomból kivont autó esetén nem kell fizetni súlyadót.
Válaszát előre is köszönöm!
A mai napon a kormányablakba ki kellett fizetni a vagyon szerzési illetéke. Új forgalmit és törzskönyvet nem állítottak ki mivel a bontási igazolással kivonták végleg a forgalomból az autót. Az lenne a kérdésem, hogy az adásvételi papíron szereplő dátumtól a mai napi dátummal bezáróan, vagy is 2019.07.30.-tól 2022.02.07.-ig kinek kell kifizetni a súlyadót? Az előző tulajdonosnak aki a forgalmiban és a törzskönyvben szerepelt még vagy, apósomnak aki a mai napon végleg kivonatta az autót úgy hogy új forgalmi és törzskönyvet nem csináltak a végleges kivonatás miatt.?
mikortól mennyi súlyadót kell fizetnem. Hol tudnám megérdeklődni, mert nem szeretnék büntetést fizetni.
Előre is köszönöm a válaszát.
Kovács József
A tavalyi év végén elhunyt nagyszülőm autóját édesapám örökölte, a hagyatéki eljárás most júniusban zárult le. A súlyadó idén még nem volt fizetve (első és a második részlet sem). Édesapámtól ajándékozással megkaptam az autót, így át lett írva az én nevemre. Kinek kell idén befizetnie a súlyadót? Mikor értesíti erről édesapámat vagy engem a NAV? Mi van akkor ha az első részlet nem lett befizetve a határidőig a hagyatéki elhúzódása miatt? Milyen következménye lehet ennek?
Érdeklődni szeretnék, hogy USA-ból behozott gépjármű esetén van-e költségbeli különbség, ha még idén decemberben, vagy csak jövő januárban lesz forgalomba helyezve? Érdemes csak januárban forgalomba helyeztetni?
Köszönöm!
köszönöm
Április végén vásároltunk külföldről behozott autót kereskedőtől. Rendszámot az adás-vétel napján kapott az autó. Súlyadót illetően ugyanaz az eljárásrend, mint szalonautó vásárláskor, hogy arányosítva küldi a NAV a csekket? Vagy nekünk kell kérni?
Válaszát előre is köszönöm!
2020 december végén vásároltam egy személyautót, a jelenlegi helyzet miatt az eredetvizsgát és az átiratást csak 2021 január közepén sikerült kivitelezni, mert nem kaptam előbb időpontot.
A 2021 évi súlyadót a regi tulajdonos kapta.
Kérdésem az lenne, hogy ez így jogszerű-e?
Válaszát előre is köszönöm!
Vettem egy autót márciusban, és az lenne a kérdésem, hogy hogyha az előző tulaj nem fizeti be az ezévi súlyadót, akkor ki vonhatják az autómat a forgalomból? Köszönöm
2021 március 17 új autót vásároltam markakereskedésből.
Az autó üzembentartója vagyok, mivel lízing/hitel van a személygépkin és nem én vagyok a tulajdonos.
Az Ezékiel súlyadót kinek kell megfizetni, illetve nekem van-e egyéb bejelentési kötelezettségem? Köszönöm.
A forgalmiban nem volt bejegyzés az ideiglenes kivonásról, és az előző tulajdonos neve szerepelt rajta, nem a kereskedőé.
Ilyen esetben, az előző tulajdonos reklamálhat a NAV-nál, hogy Ő már 10-ik hónapban eladta az autót, vagy le kell nyelnie azt, hogy én csak idén, 1-je után írattam át? Előre is köszönöm a válaszát. Üdv: Kornél
Üdvözlöm!
2020.12.11.-én eladtam az akkori autómat , majd ezt bejelentettem a webes ügysegéd útján. Ezt 202012.14. hatállyal el fogadta a Budapest Főváros Kormányhivatala és nyilvántartásba vette. Ezután ma kaptam egy NAV levelet miszerint fizessek 2021-re gépjárműadót az autó után, ha nem tetszik 5.000.-Ft-ért felebezhetek. Ez így most jogos követelés vagy nem?
András
Januárban vettem egy gépkocsit, amely bizományosként volt beadva az autókereskedésbe. Vagyis a kocsit a régi tulajdonosától lett megvéve közvetítés által. Kérdésem egyszer, hogyha a régi tulaj nem fizeti be a súlyadót kivonhatják a gépkocsit a forgalomból?
Illetve ugyanakkor február elején eladtam a saját kocsimat, amelyet ki is vontak a forgalomból márciusig a kereskedő. Kérdésem az lenne hogy ilyenkor mekkora és miként terhel a gépjármű súlyadója? Köszönöm válaszát.
Köszönöm!
Köszönöm szépen!
Gyors válaszukat várnám, és gondolom a lenti érdeklődő is várná a választ, hiszen 2 hete nem kapott választ.
Üdvözlettel
Ariel1973
Köszönöm a választ.
Követelhetem-e jogosan a Vevőtől az éves gépjárműadót, ha az adásvétel 2015. december 29.-én létrejött és én be is jelentettem az eladást az illetékes szervnél, mégis nekem kellett kifizetnem a 2016-os adót? Az önkormányzattal próbáltam levelezni, elküldtem az adásvételi szerződést is, de hasztalan. A vevőnek is írtam, hogy legyen kedves elutalni részemre a 2016-os adót, mert az adásvételiben Ő vállalta, hogy a birtokbavétel napjától (amely 2015. decemer 29.) minden költséget vállal az autóval kapcsolatban....mégis szinte kiröhögött...
Úgy érzem, hogy jogos a követelésem, vagy nem az? Köszönöm!
Engem az érdekelne, hogy mit jelent az RNF kivetés amit még a gépjárműadóm mellé csatoltak. 4995 ft-ról van szó. 2019.01.01 a könyvelés dátuma, amikor még nem az én nevemen volt az autó. 2019.08-tól van a tulajdonomban.
Mi történik ha az eladó nem jelenti le az eladást, Én megvettem az autot, majd pár hét után tovább is adtam. Én most leakartam jelenteni az ügyfélkapuban, de nem sikerült.
2020.01.11en értékesítettem autómat és 2019 decembertől ausztriában van főlakcímem
Miért kell nekem az egész évi súlyadót fizetnem mivel nem is élek Mo-ban!!
Nincs erre semmi opció mert maximálisan nem érzem jogosnak ezt az eljárást
Már nem az enyém az autó,nem én használo,nem használom a magyarországi utakat akkor mire fel én fizessek?????
Kérdésem lenne Gépjárműadó megállapítást illetöen.
Tudom és látom a cikkben felsorolt adómértékeket, csak nem értem...
Példa: ha van egy új autóm, aminek a környezetvédelmi besorolása EURO6, akkor miért kell fajlagosan több adót fizetnem, mint ha behoznék egy 30-40 éves amerikai V8-ast, ami környezetkímélő normákat hírből nem ismer, és valószínűleg egyetlen gyujtási ciklus (2 főtengely fordulat) alkalmából több CO2-t bocsájt ki mint egy EURO6 egy hónap alatt.
Itt valahogy logikai diszkrepanciát érzek a megállapítás folyamatában.
Segítségét szeretném kérni. A problémám a következő lenne...Röviden a lényeg, hogy tulajdonomban volt egy Ford transit gépjármű amit 2019. December 30-án hivatalosan is eladtam. Ezt követően az önkormányzatba lejelentettem, hogy eladtam az autót. Mégis félévre rá kaptam egy levelet fizetési felszólításról, amiben az állt, hogy 8napon belül fizessek különben végrehajtást indítanak ellenem. Előtte semmilyen levelet nem kaptam ez ügyben. Az önkormányzathoz csak telefonon lehetne időpontot kérni, de természetesen lehetetlen...!! Mivel fel sem veszik, ha netán mégis szó nélkül lecsapják a kagylót. A kérdésem, hogy ebbe a helyzetben mit tudok tenni, hogy ne történjen meg a végrehajtás???
Köszönöm a válaszát és segítségét előre is!!!
Árpád.
Köszönöm
Üdv! 2020.02.12 én vásároltam autót kereskedésben ideiglenesen kivont forgalomból ! Rá 15 napon belül atirattam . Most kijött az egész éves súly adó nekem! Ez jogos? Én arra számoltam , hogy az év második fele ami rám hárul... Mennyire jogos ez reszemre ? Köszi a választ
Január 15-én eladtam a járművemet (beszámítás miatt visszakerült az autókereskedésbe), a kereskedés kivonatta a forgalomból majd nem sokkal később február 4-én újra forgalomba került (új tulajdonosra talált).
Ez esetben is nekem kell fizetnem a teljes éves gépjárműadót?
Előre is köszönöm a választ.
Eladtam egy gépjárművet jan. 27 dikén én bejelentettem az eladást az okmányirodába de a vevő nem irata anevére még most sem , így ezek után kivonják az autót a forgalomból míg ez az átírás meg nem történik . Ezek után ha nevére kerül az autó ki fogja fizetni a súlyadót ?
2019. márciusában vásároltam egy gépjárművet. Ez idáig nem kaptam a súlyadóról semmiféle tájékoztatást. A cikk alapján a tavalyi naptári évben még az előző tulajdonos fizette a súlyadót. Idén már nekem kell. Jól írom? De eddig még semmiféle tájékoztatást nem kaptam ez ügybe. :/
Múlt évben eladtam az autómat egy kereskedőnek, aki kivonatta forgalomból. A súlyadót egész évre kifizettem egy összegben. Ebben az esetben az időarányos részt visszakapom, mivel a következő tulajdonos fizeti az újbóli forgalomban helyzéstől?
Tehát, az a kérdés, hogy kivethetnek-e duplán adót a gépkocsira azokra a hónapokra, mikor én már kifizettem az évre, az új tulaj meg az újbóli forgalomba helyzéstől köteles fizetni?
Üdv: Sz.Tibor
A mai napon eladom a gépkocsimat, de 2 hét múlva veszek egy teljesen új autót akkor ebben az évben 2 autó után fizetek súlyadót?
Szeretném megkérdezni,hogy ha 2019.12.30.án adásvételi szerződést írunk alá (használt autó vásárlás )de még nincs névre írva az autó, mivel ugye erre 15 nap áll rendelkezésére ebben az esetben ki fizeti meg a 2020 évi sulyadót ?
Segítségét előre is köszönöm!
Üdv:D.T.
A régebbi kocsimnak más lett az üzembentartója. Fél évet kifizettem a súlyadót. A második részletet most akkor még ki kell fizetni? Közben vettem egy használt autót. Arra még nem jött csekk. Tán beszámolják az előzőbe?
Válaszukat előre is köszönöm.
Ücvözlettel:
Gyula
2019 szeptemberében vettem egy új autót, a régit a kereskedés bevette, kivonták a forgalomból. Minden évben egyösszegben befizettem az éves súlyadót. Az rendben van hogy a régire fizetem az ideit, ahogy olvastam a kommentekben sajnos az újra is fizetem az időarányost, na de jött ma, vasárnap a határozat. Az egyik levélben leírja, hogy az újra mennyit kell fizetnem szept. 25ig (október 27 van) a màsikban pedig hogy 2019 szeptemberétől a régire 0 ft a fizetési kötelezettségem. Mivel be lett fizetve az első negyedévben az éves, az időarányos rész visszajár vagy benyeli az önkormányzat? Most mennyit fizessek, amennyiről kiküldték a hatàrozatot vagy vonjam le a "túlfizetést"?
Nem rugóznék rajta ha nem írták volna le h 0 forintot fizessek
Válaszukat előre is köszönöm
Klaudia
2019.07.01 külföldről hozva forgalomba helyeztek a gépjárművet Magyarországon, névre írva. Én 07.31. Vásároltam meg és irattam át. Most mégis nekem jött a súlyado. Akkor most hogy is van ez?
Autókereskedőtől vásároltam egy autót és természetesen nem közölte, hogy ki van vonva a forgalomból.
Megtörtént az okmányirodában a bejelentés, meg kaptam a nevemre szóló forgalmit. Viszont az autó nem volt jó, így vissza vittem a kereskedőnek, aki ellenkezés nélkül visszavásárolta.
Viszont nekem jött a súlyadó csekk.
Most ezt meddig kell nekem fizetni, ha egyáltalán nekem kell? Van valami teendőm ezzel?
Szeptember elején új autót vettem, a régit pedig eladtam. A régi autóról megjött a csekk, hogy fizessem be a súlyadót. Ezt meg is tettem, mert januárban nevemen volt az autó tehát az évet végig is fizetem utána. Aztán egy hónap múlva újabb csekket küldtek, hogy most fizessem be az új autóm után is az adót. Úgy gondoltam azt majd csak januártól kell. Tehát fizessek az eladott és a megvett autó után is. Ez nem tudom, jogos e részükről? Erkölcsileg nem érzem jogosnak, az biztos.
Köszönöm segítségüket.
2019.06.25-én vásároltam egy 2017-ben újként üzembe helyezett gépkocsit. Amikor megvettem a nyilvános adatbázisban láttam, hogy ki van vonva a forgalomból 2019.06.04. óta. Visszatették forgalomban, megvettem, elhoztam, átírattam. Ma jött a csekk 07.01-től a gépjárműadóról. Lehetséges, hogy 01.01-én is ki volt vonatva ezért lettem én az "első" 2019-es tulaj és ezért kérik tőlem az adót? Ez esetben nem egy korábbi dátumnak kéne a rendszerben lennie mint 2019.06.04.? Ez alapján úgy gondoltam, hogy ezt az adót már megfizette az előző tulaj, hiszen 01.01-én ő volt az adóalany.
Köszönöm a válaszukat.
2019.07.24-el eladtam előző gépjárművemet, okmányirodába bejelentettem. Ennek ellenére kaptam szept.15-el csekket a súlyadó befizetésére. Ezen kivül megkaptam az új autómra is az időarányos csekket. Ha a tv szerint nekem kell kifizetni a súlyadót a régi autómra, az új tulajtól nem fogja kérni a bejelentés alapján a saját helyi illetékes önkormányzata?
Nem igazán érzem jogosnak a dupla súlyadó fizetést, ha már nincs is a tulajdonomban a gépjármű...
Köszönettel:
G.Kata
2-3 hónappal ezelőtt eladtuk az autónkat, és ma meg megérkezett a sulyadó, ahogy itt olvasgattam az eladónak kell ebben az évben fizetni azaz nekünk! Ugyanazon a napon 2-3hónappal ezelőtt vásároltunk egy autót megtörtent az átíratás stb. És ebben a hónapban a mostani kocsinkra is jött a sulyadó! Most ebben az esetben nem az eladónak kellene még ebben az évben fizetnie a sulyadót?
Várom minnél hamarabbi válaszát!
Üdvözlettel
Vivien!
Előre is köszönöm.
2019. Február 27-én vàsároltunk egy gépjárművet kereskedésből, ettől a naptól a nevünkre is került az autó, de időközben súlyos műszaki gondok merültek fel az autóval kapcsolatban. Ezért visszakértük a vételárat, és március 8-án csináltunk egy visszterhes adàsvételi szerződést. A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben kit terhel az éves súlyadó? Köszönettel várom válaszát!
Ha 2018. december 28-án vásárolok autót kereskedésből, de csak január 3-án tudom átiratni, akkor van-e súlyadóra fizetési kötelezettségem 2019-ben?
új autónál hogy van a súly adó ?
Be fizettem tavaly ősszel (2017 szeptemberben)az esedèkes sulyadót,aztán nèhány napra rá ki vontam ideiglenesen forgalomból.
2018 január 2.-án el adtam úgy hogy már az új tulajdonos helyezte forgalomba és most nèhány napja kaptam megint egy sárga csekket.
Elvileg nem tartozom vele,ilye ilyenkor mi a teendő?