Gránit (Wáberer) Biztosító Zrt
Partnerünk a Gránit Biztosító Zrt
A Gránit (Wáberer) Biztosító Zrt magyar tulajdonban lévő vállalkozás. A Társaságot 2008-ban alapították Wabard Biztosító Zrt néven. Alapító tulajdonosai voltak az Arden Holding Zrt 50 %-ban és a VKH Vagyonkezelő Zrt szintén 50 %-os részesedéssel.
A tulajdonosi szerkezet a későbbiekben változott, és egyszemélyes tulajdonosként jelent meg a Wáberer György tulajdonában lévő Waberer’s Holding Zrt.
Kezdetben gépjármű biztosítások értékestésével foglalkozott a Társaság. A termékkínálat azonban folyamatosan bővült, aminek köszönhetően ma már megtalálhatók a kínálatuk között az utasbiztosítások és a vagyonbiztosítások is. A Társaság folyamatos fejlődését az erős tulajdonosi háttér, illetve a közúti fuvarozókkal való aktív kapcsolat is garantálja. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően 2012-ben a díjbevétel meghaladhatja a 4 milliárd Forintot. Ambiciózus terveik között szerepel az ügyfélszám megduplázása, illetve bekerülni a nem-élet biztosítások piacán a 10 legnagyobb magyarországi biztosító közé. Erre azért látnak reális lehetőséget, mert a nagy biztosítók összesített részesedése folyamatosan csökken, míg a kicsiké folyamatosan nő. Ebből látható, hogy a kicsik növekedése részben a nagyok ügyfélvesztéséből táplálkozik.
A Társaság mindent meg tesz azért, hogy tervei ne csak álmok maradjanak. Új szlogenjük is ezt a célt szolgálja, melynek többekk között az is szerepe, hogy növelje a biztosító ismeretségét. Ez a szlogen a következő: „modern, magyar, gondoskodó”. A Wáberernél bátran használják az innovatív eszközöket. Nagy előnye a nem magyar tulajdonú biztosítókhoz képest a helyismeret. A tervek megvalósításában fontos szerepet tölt be a rugalmasság, és az olcsó árképzésre való maximális törekvés. További kedvező hír a Társaság részére, hogy az állam által kivetésre kerülő biztosítási adó csak az életbiztosításokat érinti, így a Wáberer termékeit nem fogja sújtani. A Wáberer piaci részesedése 2012 első felében a díjbevételek alapján 0,54 % volt, a nem-élet biztosítások szegmensében 1,10 %, ami tekintve a Biztosító viszonylag rövid múltját nagyon kedvező.
Termékek:
1, kedvező díjszabású – Gépjármű felelősségbiztosítás
2, ami nem hiányozhat – Casco biztosítás
3, nemzetközi árufuvarozóknak – CMR biztosítás
4, közúti árufuvarozóknak – Közúti Árufuvarozók Felelősségbiztosítása
5, ha úton vagyunk nélkülözhetetlen az – Utasbiztosítás
6, otthona védelmében – Otthonbiztosítás
A biztosítók évről-évre komoly küzdelmet folytatnak az ügyfelekért. Ebből az ügyfelek általában profitálnak, mert annak eredményeként folyamatosan mind kedvezőbb díjakért vehetik igénybe a biztosítók termékeit, szolgáltatásait. A küzdelemre azért i szükség van, mert egyik biztosító sem engedheti meg, hogy nagyobb számban ügyfeleket veszítsen, hiszen ők is profit orientált vállalkozások. Látni kell tehát azt, hogy a biztosítók amellett, hogy fontos feladatot töltenek be a gazdaság területén, nyereséget is kell termelniük tulajdonosaiknak. A két dolog nem zárja ki egymást. A biztosítók az ókortól kezdve vannak jelen az emberiség életében. Szerepük az idő előre haladtával egyre jobban felértékelődött. Manapság már szinte elképzelhetetlen az élet a biztosítók jelenléte nélkül. Teljesen átszövik a gazdaság- elsősorban a pénzügy- szinte minden szegmensét. Segítségünkre vannak abban, hogy a kockázatokat ne nekünk kelljen hordoznunk, hanem viszonylag csekély díjért ők megteszik helyettünk. A társadalom egyéb területei sem nélkülözhetik jelenlétüket. Megtaláljuk a biztosítókat, mint támogatókat a sport, a művészet, a kultúra, az egészségügy, és a környezetvédelem területén is. Szükségünk van rájuk.
Hozzászólások (5)
Nem egy kedves sztori
de szeretném elmesélni .
2022.08.08 an az Örs vezér térnél parkoltam .
Az állo autómba beletolatott majd meggyalulta a jobb sarkát az autómnak .
A kedvesnek nem mondható kollega jól végezte dolgával odébb ált és a rámpán árut kezdet kipakolni .
Mondanom se kell se egy cetli se egy telefonszám nem várt hogy tudjuk rendezni a kárt .
Az egyik ott dolgozó munkás hivta fel a figyelmemet a károkozásra és közölte ki volt az okozó .
Megtaláltam a sofőrt és kérdöre vontam miért hagyta el a helyszínt így úgymond cserbenhagyásos károkozást megvalósítva .
Alpári bunkó módon kezdte a monológját .
Te köcsög szarul parkoltál így jártál told el a biciklit ameddig van lábad . PFFF
Sok akciófilmet nézett a kolega .
Levezettem neki 2 db variációt
1, hívunk rendőrt
2, vagy rendezzük kék - sárgán
Valamiért vonzóbb volt a kék- sárga számára .
Nem vagyok valami nagy biztosítási dokumentum kitöltő .
Nem valós adatokat és tényeket írt a dokumentumba .
Az általam vezetett jármű tulajdonosa így nem tudta a károkozást a biztosítóval rendezni .
Nem tehetett mást levonta a fizetésemből a 100.000 ft önrészt .
Tehát keresem a károkozó sofőrt aki valótlan adatokat írt a dokumentumra .
A rendörség 2 egész hónap alatt semmit nem tett az ügyben .
Szeretnélek titeket megkérni segítsetek megtalálni a károkozott .
A károkozó neve
Balázs Tibor
2337 Délegyháza Árpád utca 43/b Biztositas kotveny szam Waberer 11420300
A cég akinek a tulajdonában van a károkozó által vezetett jármű
Teher -pakk kft
Etyek 2091 Kossuth Lajos utca 405
Miként lehet ezt megtenni?