Kötelező biztosítást kötni a legegyszerűbben oldalunkon keresztül, online, a kalkulátor használatával lehet. Óriási könnyebbséget jelent, hogy ebben az esetben szinte semmi más teendője nincs az embernek, mint követni a program utasításait és a kalkulátor által kért adatokat bevinni a megfelelő mezőkbe. Amikor új szerződést köt valaki úgy, hogy az állandó lakcíme mellett van egy épp aktuális tartózkodási helye, ideiglenes lakcíme, mindegyik adatra szükség lesz. A kalkulátorral való számoláskor a díjszámítás alapjául az állandó lakcímet szükséges megadni, hiszen nem mindegy, hogy valaki Budapesten, vagy más vidéki városban lakik, hisz ez egy fontos szempont a kötelező árának kialakításakor.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! - 11 biztosító díjából választhat.
Ahhoz viszont, hogy az ügyfelet minden értesítéssel, levéllel meg tudja a biztosító keresni és azt idejében kézhez is kapja, a szerződésben feltétlenül meg kell jelölni az esetleges tartózkodási helyet, ideiglenes lakcímet. Igen nagy bonyodalmak adódhatnak abból, ha ez az adat a szerződésből kimarad, mer akár az is megtörténhet, hogy az illető kicsúszik például egy váltási határidőből. Akkor is fontos ez, amikor a biztosító postázza a csekkeket, hisz, ha nem adja meg az ügyfél az ideiglenes címét, és arra az állandó lakcímre küldik ki neki a bonokat, ahol egyáltalán nem, vagy csak ritkán tartózkodik, akkor még fizetési késedelembe is eshet.
Hogy ne essünk ebbe a hibába, vannak erre természetesen olyan megelőző lehetőségek, mint a banki utalással való díjrendezés, de ez nem mindenkinek áll módjában, így nagyon fontos, hogy olyan lakcímet közöljünk a kötelező biztosítási szerződésünkben, ahol biztosan megkapjuk a fontos iratokat.
Nem olyan ördöngös dolog ez az egész, a kalkulátor olyan egyszerűen és olyan kézenfekvően működik, hogy ha követjük a programot, egészen biztos egy lényeges adat sem marad ki, és nem is fogunk téveszteni. Ha rajtunk keresztül köti meg kötelező biztosítását, mi még külön fel is hívjuk a figyelmet erre a fontos momentumra, hogy nagy figyelmesen írja be az adatok között állandó lakcímét és feltétlenül adja meg adott esetben tartózkodási helyét, ideglenes lakcímét. Így garantált lesz, hogy az évfordulós értesítéseket, a biztosítási díjat tartalmazó csekkeket és minden egyéb fontos értesítést, küldeményt azonnal a kezébe fog kapni.