A casco mire terjed ki és mire fizet ez a biztosítás?
A casco biztosítás azokra a káreseményekre biztosít fedezetet, amelyekre előre nem lehet felkészülni, mint például a váratlan katasztrófák, elemi csapások.
Számolja ki casco biztosítását itt!
Annak ellenére, hogy a casco megkötése nem előírás, mégis érdemes átgondolni ennek megkötését is, főleg úgy, hogy manapság már igen jó feltételekkel lehet szerződni. Az, hogy az adott casco mire terjed ki és mire fizet, az mindig az egyedi szerződés tartalmától függ.
Nézzük, hogy például a teljes körű casco mire terjed ki és mire fizet? Ez a módozat fedezetet nyújt villámcsapás, föld, robbanás, elemi károk, talajszint alatti építmény beomlása esetén, fizet, ha tűz esetén a gépkocsi alkatrészeiben, tartozékaiban kár keletkezik. De ezen kívül nagyon sok olyan eset van amikor feltehetjük a kérdést, hogy a megkötött casco mire terjed ki és mire fizet? Kártérítésre számíthatunk például lopáskár esetén, ha megfelelő tartalmú szerződést kötünk, vagy töréskár esetén, ha az baleseti erőhatás folyamán keletkezett a gépjármű alkatrészeket illetően. Üvegtörésre is rendelkezhetünk fedezettel, amennyiben a kár baleset során keletkezett az autó ablaküvegében, de kiterjed a casco arra az esetre is, ha az üvegkárt ismeretlen személy okozta.
Oldalunkon minden fontos kérdésre választ kap, egyértelműen tájékozódhat arról, hogy a casco mire terjed ki és mire fizet? E mellett a honlapunkon működő casco kalkulátor használatával könnyedén megismerheti az összes vezető casco biztosító szolgáltatásának tartalmát, szerződéses feltételeit és díjait, valamint biztosítónként fel van tüntetve, hogy az adott casco mire terjed ki és mire fizet.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (196)
Az 1 hónapja vásárolt új autónkba valószínűleg nyest vagy patkány fel mászott a motorháztetőbe és szétszedte a kárpitot. Casco biztosítás erre terjed ki?
Köszönöm szépen előre is!
Defektet kaptam és az új autó már csak defektjavító készlettel jön ki, ami nagyon praktikus és tiszta megoldás az út szélén, azonban a tömítő anyag miatt, el lehet dobni az egész kereket, ami ugyebár alufelnivel együtt nem olcsó!!!
Kérdésem, teljes körű casco esetén, ezt fedezi-e a biztosítás?
Köszönöm
A minap nekitolattam a kapunak, mert a szél befújta. Az egyik hátsó lámpabúra eltörött. Mehetek a biztosítóhoz kártérítésért? Casco van.
Üdvözlettel:
Az autó leasingelt és áthárított casco van rajta. A kárt bejelentettük, szemle megtörtént, kárfelvételi jegyzőkönyv kész.
Fizetni fizet a biztosító, felajánl egy összeget vagy mindenképpen javíttatni kell(4 éves újonnan kihozott autó)? Úgy tudom a bank kötelezhet minket a javíttatásra. Ez így van?
Benzinkúton a tankoló állomás egy íves vas korlátttal van a két végén védve, aminek az autóm jobb oldalával a tankolast követően neki mentem. Az autó két jobb oldali ajtajának találkozásánál a védő korlát lenyomta, a festés megsérült. A védő korlát csavarral való rögzítése kis mértékben kimozdult. Fizet- ebben az esetben a Teljeskörű casco? A védő korlát úgy van a benzinkutakon felszerelve, hogy jelentősen távol lehet megállítani az állomástól. Többen neki mentek már a korlátnak és másik korlát is ki volt lökve az eredeti állapotából.
Ilyen esetben ki lehet a hibás?
Köszönöm a választ!
2 hete férjem a munkahelyi pakolóban hagyta autóját, ahol egy kamion totálkárosra zúzta, mivel a sofőr epilepsziás rohamot kapott. Ebben az esetben csak az ő kötelező biztosítója fizet, vagy a mi casco-nk is?
Az autóm főtengelye eltört. Az autó 2018-as évjárat és ~98.000Km.
Ilyen esetben mivel nem normál használatból eredő kárról van szó elképzelhető, hogy ennek a javítási költségét átvállalja a casco?
Válaszukat előre is köszönöm!
Fagyos úton megcsúszott az autóm és egy patkának ütköztem aminek következtében a felni sérült.
Az autón téli gumi van.
Köszönöm!
A kutya szétrágta az indítókulcsot amit kint hagytunk az asztalon. Ebben az esetben fizet a casco? Köszönettel
2.5 éves autom casco van, kavicsot kapott az első hütőrács keretem a festés sérült.
Fizeti-e a casco-m ha megjavítattom?
Tisztelettel várom válaszát
Elverte a jég a kocsimat, de azon a napon nem volt érvényes műszakim amit azóta sikeresen megújítottam, ilyenkor fizet a casco?
Kúlföldön meghibásodott autó haza szállitását visszatérik?
olyan kérdésem volna, hogy Flotta kezelt Casco biztosítás és önhibából, de más gépjárművet nem érintő sérülés esetén egyeztet-e a biztosító a rendőrséggel akár a jogosítvány, akár az autó tekintetében? Annak ellenére, hogy rendőri intézkedés nem történt.
köszönettel
Szeretnék választ a következő kérdésre: Kocsimon volt kötelező és casco. Szembejövő autó túl gyorsan jött, kanyarban kisodródott, autómat totálkárosra törte, nekem pedig két csigolyám törött. Biztosításom nem ad semmit, a felelős biztosítására terheli a károkat. Az nevetséges bruttó összeget ajánl fel az autóra. Fizet ilyenkor a cascóm?
Válaszát köszönöm!
Ha megrepedt a motorblokk, és emiatt hűtő folyadék kerül a motorba. Ami miatt motort kell javítani, vagy cserélni arra fizet a CASCO!?
Nekünk jöttek.
Az autó gazdasági totál kár a kötelező szerint.
Ilyenkor lehet cascoval kezdeni valamit?
Köszönöm
Köszönöm.
Előre is köszönöm!
Előre is köszönöm!
Tegnap éjjel a párom és a lánya vadal ütköztek
Személyi sérülés nem történt .
Az őzike saját pattáin távozott az erdőbe
A kocsi eleje össze törött
A párom fizeti a 2 éves új autójára a Cascot és a kötelező biztosítás !
Számíthat az autó javavitásának költségére a Cascotól
Kérem szépen a válaszát
Köszönöm.
Eleve sérült elem, ha újra sérül nagyobb kárral téríti a kárt a casco?
(Pl. szélvédőn régi kavicsfelverődés volt, most pedig nagyobb kő találta el és megrepedt az üveg)
Menetközben a gépkocsban keletkezett tüzet téríti a kárt a casco?
A fokozatmentes automata sebességváltóm ment tönkre. A Casco fizet ilyen jellegű meghibásodásnál? Köszönettel.
Defekt eseten fizet a casco?
Rúgótörést térít-e a casco?
Abban az esetben ha nyest vagy rágcsáló okozott kábel problémát és ezzel a vezérlés hibával károsodott más alkatrész is akkor fizet mindent a casco ?
3 éves autóról beszélünk
Defekt esetén fizet e a casco?
Ha fenn akadt az autó alja, és leszakadt egy kb kettő tenyérnyi rész a motor és a jobb első kerék között, azt fedezi-e a casco?
Előre is köszönöm a választ!
M.
Az lenne a kérdésem, hogy fizet-e a Casco abban az esetben, ha a saját farakásunk borult rá az autóra?
Várom válaszát. Köszönettel
Köszönöm a választ előre is.
Kérdésem a következő lenne.
Hazafelé vezető úton, másik gépjármű által kavics felverődés okozott sérülést a szélvédőn, pont a vezetői oldalon. Egyenlőre repedni nem kezdett az üveg. Viszont a másik oldalon is van már kavics felverődés okozta repedés ami javítva lett. Az önrészünk úgy rémlik 50.000. Teljes szélvédő csere esetén a casco fizetne?
A minap németből haza fele az autó pályán a belsősavon haladva hirtelen kijött elém egy személyautó irányjelzés nélkül!
Hiába fékeztem megtörtént a baj belementem igaz -4 fok is volt!100km/h
Egy audi a8 matrix 12 miliós autóm van full cascós német papíros.
18 éve vezetek sose volt balesetem!Hirtelen sokkot kaptam láttam hogy folyik a víz a motortérből és gyorsan amíg lehet félreálltam és a hölgy is aki kijött elém!Cseréltünk tel.számot ,de nem hívtunk rendőrt sajnos!Én azt hittem ennyi elég,de igazából a kocsival foglalkoztam.Akkor a nö beismerte ,de most már nem azt mondta hogy miért nem tartottam be a távolságot?!Mostmár bánom hogy nem hívtam rendőrt és lehet a cascom se fog fizetni vagy csak 50 százalékba!Eddig úgy néz ki 10.000 eurós a károm!Az lenne a kérdésem létezik az hogy a casco kifizeti az egészet és nekem megemelik a biztosításom,mivel nem tudom bizonyítani hogy ki jött elém!Vagy még a hölgy kára is az enyém ilyenkor mekkora a biztosítás szint emelése? Vagy mi van ha eladom a kocsimat ha kész?A választ előre is köszönöm!
Ma délelőtt egy előttünk haladó autóról egy kavics repült a szélvédőre. A teljes szélvédőt ki kell cserélni. Van casco biztosításunk csak nem tudjuk érvényes-e erre az esetre?
A biztosítási részelemek felsorolásba kell szerepelnie ennek? Köszönöm válaszát!
Válaszát elöre is köszönöm.
Kulcsal meghúzták a kocsit, arra fizet a casco?
Kuplungtárcsa összetört. A javítás kb 190000Ft.
Casco az önrészen felüli költséget fizeti-e
Egy kő felverődés megkarcolta a 3 hónapja újonnan vásárolt kocsimat. Megkerdeztem egy szakembert aki azt mondta újra kell karosszériázni, mert be is horpadt a lökhárító, nem csak a festék ment le. KB 40ezer költséget mondott. Ebben az estében igénybe lehet venni a casco? Várom válaszát! Köszönöm!
2hetet használt lizingelt gépjármü totálkáros lett. Volt rajta casco! Ilyen esetben a Casco teljes vételárat térit a finanszírozó banknak? Vagy 2hét alatt is van amortizáció? 300km mentek vele! Mert én úgy tudom, hogy 100 % plusz az üzembehelyezési díjat is téríteni kellene a casconak! Válaszát előre is köszönöm
Tisztelettel : V. Pétet
A minap hátúlról belém jöttek a vétkes cserben hagyott és sajnos a rendszáma sincsen meg. Ebben az esetben fizet a Casco?
Válaszát előre is köszönöm!
Autómban rágcsáló okozott meghibásodást,fizet ilyenkor a casco,ha a javítás meghaladja az önrészt?
Válaszát előre is köszönöm!
Kérdésem, h a Casco Light biztosítás téríti- e a gépkocsi teljes zárcseréjének költségét (önrész és avulás levonása nélkül), ha ismeretlen tettes rongálta meg az ajtózárat.Rendőrségi feljelentést tettünk.A kárszakértő avulás számításával szemben van- e helye bármilyen kifogásnak?Köszönettel!H.Adél
Pár nappal ezelőtt balesetet szenvedtem, egyszerűen elvesztettem az uralmat az autó felett és egy táblának ütköztem. Az autó alsó része teljesen megsérült és kb. 2500 euró a kár. Teljes casco van rajta,de a biztosító nem hajlandó a teljes kárt fedezni. Mit tehetek ebben az esetben,elvégre pont az ilyen lehetséges balesetek miatt vettem fel a teljes cascót.
Tisztelettel
Angela
Amennyiben egy kulccsal megrongálja a gépjárművem oldalát, abban az esetben a fényezést és egyéb költségeket fizeti a casco?
Válaszát előre is Köszönöm!
Az alábbi esetre szeretnék választ kapni: Két autó ütközik. Mindkettő rendelkezik KGFB és Casco biztosítással. A vezető melletti utas maradandó rokkantságot szenvedett. A vétlen, vagy a vétkes autós biztosítója fizet és milyen alapon? ( CASCO, vagy KGFB terhére?)
Köszönettel..
Németországból hazafele utazásközben kigyulladt az autó és teljesen ki is égett casco természetesen volt rajta.Fizet erre a casco?
László
Parkoló autóban egy gyalogos okozott kárt, melyet elismert. Ebben az esetben fizet-e a casco biztosítás?
Köszönettel!
Egy bérelt kisteherautoban a raklapos àru eldölt, ami belülröl horpasztotta a hàtsó ajtót. Casco van rajta. Kèrdèsem hogy ilyen esetben, a casco fizet e a kárt?
Abban az esetben, ha elhagyom, vagy ellopják a távirányítós slusszkulcs kifizeti a Casco az új kulcs árát?
Köszönöm,
Dani
Casco vagy Én Autóm Max csomag nyújt átfogóbb biztosítást?
Állattal való ütközésre melyik biztosítás fizet?
Köszönöm!
Üdvözlettel: Éva
Érdeklődni szeretnék hogy a hétvégén volt egy kisebb balesetunk,önhibánkon kívül történt, a közút járhatatlan volt mi kicsusztunk és egy villanyoszlopnak csapodtunk.
Rendőrség volt kint jegyzőkönyv is készült.
Az autónak az első jobb index és a kérek fölötti panel sérült.
Ilyenkor fizet a biztosító, vagy mi a teendő??
Ez is érdekelhet
Kisvállalkozói biztosítás
Egy vállalkozás biztosítása manapság legalább akkora jelentőséggel bír, mint egy lakásbiztosítás, vagy egyéni vagyonbiztosítás A kisvállalkozások számára igen sokféle lehetőséget kínálnak a társaságok, hogy nehezen megszerzett javaikat, vagyontárgyaikat fedezet alá vonhassák A kisvállalkozói biztosítás kockázatviselése kiterjed az olyan váratlan eseményekre, mint például a kényszer üzemeltetési szünet, de természetesen az elemi károk esetére is védelmet biztosít Az ilyen...
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás – kivitelezői, tervezői
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás2025január 15-től minden építőipari vállalkozás számára kötelezővé válik az építőipari felelősségbiztosítás Ez a biztosítási forma biztosítja a vállalkozások által előidézett károk fedezetét, legyen szó szakmai hibákról, gondatlanságról vagy múltbeli mulasztások következményeiről A biztosítás nem csupán jogszabályi követelmény, hanem egy olyan védőháló, amely megóvja a vállalkozásokat az esetleges pénzügyi terhektől Jogszabályi...
Kötelező biztosítás drágulás, díjemelkedés – Miért???
Több mint 10 százalékos áremelkedés a kötelező biztosításoknál Az elmúlt év során a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (KGFB) díja átlagosan 11 százalékkal nőtt, elérve az 56 ezer forintot A fővárosi autósok esetében az átlagos díj még magasabb, csaknem 80 ezer forint Az áremelkedés nagyobb mértékű volt, mint amit a kárrendezési költségek növekedése indokolt volna Kötelező biztosítás kalkulátor - ide kattintson! – 12 biztosító társaság egy helyen...