Köztudott, hogy gépjármű kötelező felelősségbiztosítással kivétel nélkül minden autósnak, üzembentartónak rendelkeznie kell, ha nincs kötelező szerződés a gépjárművel nem szabad a közúti közlekedésben részt venni. Az Allianz E-GFB egy remek szolgáltatás, mert a kötelezőt interneten keresztül pár perc alatt megkötheti bárki. Oldalunkon keresztül bárhonnan végezhető a szerződéskötés, nem kell mást tenni, mint az általunk működtetett kalkulátor segítségével áttanulmányozni a csomag tartalmát, a szerződéses feltételeket és természetesen a díjak is elérhetők itt a többi biztosítóéval egyetemben.
Az E-GFB csomag tulajdonosaként megteheti, hogy amennyiben változás történik személyes adataiban, azt azonnal, közvetlenül bejelentheti, de ami még ennél is fontosabb, hogy a kárbejelentés is ezen a fórumon azonnal elvégezhető.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását!
Az Allianz remek konstrukciója a fejlett technikára alapozva működik, ma már kevesen vannak, akik ne rendelkeznének internetkapcsolattal. Épp ezért egyre többen választják ezt a kényelmes és megbízható gépjármű biztosítási szolgáltatást, melynek megkötése feltűnően egyszerű. Akár honlapunkról is gyorsan és könnyen letölthetők a szerződéshez szükséges iratok, ezek kitöltése után csupán annyi a teendő, hogy a biztosítást kötő ügyfél megadja e-mail elérhetőségét, valamint mobil telefonszámát, e mellett szintén egyszerűen kötni kell egy szerződést az Allianz Ügyfélportállal és már mehet is az interneten történő szerződéskötés. Az Allianz E-GFB díja fizethető díjlehívással, vagy online bankkártyával egyformán, a díj fizetésének választható gyakorisága pedig lehet féléves, vagy éves egyszeri.
Fontos tudnivaló, hogy a konstrukció csak motorkerékpárok, segédmotorok, 3500 kg össztömegű tehergépkocsik, személyautók, utánfutók, lassú járművek és mezőgazdasági-, valamint munkagépek tekintetében köthető meg, veterán autókra és flottákra nem vehető igénybe egyelőre.
Hatalmas előnye az E-GFB módozatnak, hogy maga ez a fajta kötési mód nagyon nagy megtakarításra ad lehetőséget, sőt az előírt feltételek teljesülésekor extraként Plusz egy jármű kedvezmény vehető igénybe, ami ismét 10 százalék megtakarítást jelenthet. Ezzel a lehetőséggel akkor lehet élni, ha a szerződő félnek már van egy élő kötelező biztosítási szerződése az Allianznál és a kedvezménnyel egy szintén saját tulajdonában lévő (vagy mint üzembentartó) gépjárműre kíván felelősségbiztosítást kötni.
Alkusz cégünkön keresztül bár mikor megkötheti E-GFB biztosítását, amennyiben ezt lakossági ügyfélként szeretné megtenni és már rendelkezik bankkártyás, illetve lehívásos fizetési lehetőséggel. Az elkészült szerződést és minden ezzel kapcsolatos iratot - a zöldkártyát kivéve – elektronikus úton juttatunk el ügyfeleinkhez, de tetszés szerint ezek az Ügyfélportálon keresztül le is tölthetők, ez a szolgáltatásnak a lényege és legnagyobb előnye.
Közreműködésünkkel mód van a régi fajta papír alapú szerződés átalakítására, és ehhez a meglévő szerződés felmondására sincs szükség. A lehetőség az évforduló napjáig adott, majd az átdolgozott szerződés díja már természetesen az E-GFB feltételek alapján kerül kiszámításra.