A biztosítás váltás fogalom azt jelenti, hogy az érvényes szerződésünket meg lehet hosszabbítani az adott biztosítónál a következő évre, de arra is van lehetőség, hogy váltsunk, új biztosítónál kössünk szerződést. Gyakran előfordulhat, hogy az épp aktuális kötelezőjénél kedvezőbbet, jobbkonstrukciót talál, főleg akkor van erre esély, amennyiben ellátogat oldalunkra és itt egy egyszerűen működő kalkulátor program használatával áttekinti a lehetséges módozatokat. Ez manapság azért is lényeges, mert most már a biztosítók év közben is hirdethetnek díjakat, így egyre több lehetőség közül válogathatunk.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását!
Ahhoz, hogy soha ne fusson ki az időből és ne történjen meg, hogy akár egy napra is kötelező nélkül marad, időnként elő kell venni az érvényes szerződést és megvizsgálni, mikor is jön el a forduló ideje. A tulajdonosok, üzembentartók két lehetőséggel számolhatnak, az egyik ilyen módozat az év végi biztosító váltás. A váltás lehetősége abban az esetben adott, amikor meglévő szerződése élő, a díj folyamatosan rendezett és még egy alapvető feltétele a váltásnak, hogy a jelenlegi kötvényét írásban, a rendelkezésre álló időn belül felmondja. Aki váltani akar, annak erre irányuló szándékával maximum az évfordulót megelőzően hatvan nappal kell megkeresnie biztosítóját, de a felmondás legalább harminc nappal az évforduló előtt meg kell, hogy érkezzen a társaság iktatórendszerébe.
Az év végi biztosító váltás előtt tehát, legelső lépésként vizsgálja meg az érvényben lévő szerződést, ezzel egy időben pedig jó alaposan tanulmányozza át a vonatkozó tarifák, szerződéses feltételek kínálatát. Azzal lehet számolni, hogy minden biztosító kiküldi a következő évre várható kötelező biztosítási díjat tájékoztatásul, ez cca. az év végi évforduló előtt ötven nappal – novemberben – várható. A mi oldalunkra belépve azonban nem csak a díjakat lehet kiszámolni a kalkulátor használatával, de itt mi felhívjuk a figyelmét szinte minden egyes olyan tételre is, mellyel kedvezményeket lehet elérni a díj számítása során. Ehhez Önnek csak annyit kell tennie, hogy a kalkulátor által kért adatokat nagyon pontosan viszi fel, hisz egy egy elírás több ezerforintos mínuszt is eredményezhet.
Amikor weboldalunkon keresgél, hogy melyik az a társaság, amelyikhez megéri átszerződni, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni a tarifák kedvezősége mellett, hogy melyik társaság milyen anyagi, gazdasági értékeket tud felmutatni, és mi ezen a téren is minden felvilágosítással szolgálunk, mert nálunk az összes vezető biztosító adatait, leírását, rövid történetét és gazdasági eredményeit is megtalálja.
A felmondással, váltással járó teendők akkor intézhetők a legoptimálisabban, hogyha ez nem marad egészen az utolsó napra, ezért érdemes a felénk adandó megbízást az évforduló előtt 31.-napig megadni és így mindenre marad idő, garantáltan kezében tarthatja megfelelő időben az új biztosító által kiállított kötvényt és szerződést. Ezen a téren az Ön felelőssége abban nyilvánul meg, hogy a felmondásra vonatkozó szabályok betartásra kerüljenek, tehát erre irányuló szándékát írásban úgy kell a biztosítója felé elküldeni, hogy az a kellő időben be is érkezzen hozzájuk, hiszen ennek hiányában a társaságnál automatikusan további egy évre meghosszabbodik az élő biztosítás. Így nagyon célszerű, hogyha Önnek is írásos átvétel van a birtokában, mellyel bizonyítható, hogy a felmondás időben postázásra került és azt a társaság le is adminisztrálta, ezzel sok vita elkerülhető. Még egyszer tájékoztatjuk Önt, hogy ez éveleje óta már nem csak az év végi kampány során – október utolsó napján - hirdetik meg a biztosítók új tarifáikat, hanem ezt menet közben bármely időpontban megtehetik, a kitétel csak az, hogy a változás előtt hatvan nappal ezt közzétegyék. Erre azért fontos felhívni a figyelmet, mert az ügyfelek – ha év végi biztosító váltás a tervük – akár mármost is elkezdhetnek böngészni weboldalunkon, hogy hogyan állnak most és hogy alakulhatnak a kötelező biztosítási díjak, érdemes-e maradni, vagy jobban megéri váltani?
Amire még igen csak fontos odafigyelni, hogy akinek határozatlan idejű szerződése van, de mégis úgy dönt, hogy az év végi biztosító váltást választja, az résen kell legyen, nem szabad megvárni a felmondás beküldésével a forduló napját, mert akkor már automatikusan életbe lép a következő évi szolgáltatás.