A kötelező biztosítás bevezetését többek között az tette szükségessé, hogy elejét vegye azoknak a nem ritkán előforduló helyzeteknek, amikor közúti balesetnél a károkozó fél nem tudja, vagy nem hajlandó megtéríteni az okozott kárt. A törvény éppen azért, hogy a biztosítás megkötése ne a személyes döntésen múljon, kötelezővé tette a biztosítás megkötését, ami azt jelenti, hogy aki nem rendelkezett kötelező felelősségbiztosítással az nem vehetett részt a gépjárművével a közúti forgalomban. A rendőrségnek joga van a biztosítás részleteinek befizetését ellenőrizni, vagyis, hogy rendelkezi-e az illető élő felelősségbiztosítással.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! - 11 biztosító díjából választhat.
A felelősségbiztosítás díjképzését befolyásoló tényezők között meg kell említeni a bonus-malus rendszert, illetve a gépjárművek teljesítmény szerinti kategóriába sorolását. Természetesen sok más tényező is közrejátszik a biztosítók díjképzésében. Jellemző még a kötelező biztosításra, hogy nincs önrész, azaz a teljes kártérítést a biztosító fizeti meg a károkozó helyett. Fontos tudni még, hogy a bonus-malus besorolás az, az üzemeltető személyéhez kötött és nem a gépjárműhez. A kötelező biztosítások díját lehet havi, negyedéves, féléves, vagy éves rendszerességgel fizetni. Most pedig nézzük meg, hogy a kötelező biztosítás céges autó esetén, hogyan köthető.
A kötelező biztosításoknál van lehetőség arra, hogy az, az üzembentartó, aki több gépjárművet is üzemben tart, úgynevezett flotta biztosítást kössön. A flotta szerződés alapvető feltétele, hogy legalább 5 gépjárművet üzemeltessen a szerződő. A szerződő lehet egyéni vállalkozó, és jogi személy, és jogi személyiség nélküli vállalkozás is. Flottaszerződésnél a bonus-malus rendszerben való részvétel több féle képen történhet. Egyik lehetőség, hogy a flottán belül a gépjárművek besorolása az egyéni szerződésekhez hasonlóan történik. Másik lehetőség, hogy a szerződő fél díjkedvezmény ellenében vállalja, hogy kivonja a flottát a bonus-malus rendszer hatálya alól. A második megoldásnál lehetőség van arra, hogy a biztosító a háttérben vezeti a bonus-malus besorolást, és szükség esetén kiadja a kártörténeti igazolást, illetve arra is, hogy semmilyen besorolást nem vezet a biztosító, hanem flotta minden gépjárművére azonos A00 besorolást állít be. Jellemzően a biztosítók komoly díjkedvezményt adnak, ha flottabiztosítást köt az ügyfél.
Természetesen azok a cégek, amelyek nem tartanak üzemben 5 gépjárművet, azok a magánszerződésekhez hasonlóan kell, hogy megkössék a kötelező biztosítást. Egynél több gépjármű üzemben tartása esetén a párhuzamos üzemeltetés szabályai vonatkoznak rájuk.