Kötelező biztosítás nélkül mire számíthatok?
A kötelező biztosítás megkötése elkerülhetetlen minden Magyarországon forgalomba helyezett gépjármű esetében. Ez azt jelenti, hogy amennyiben valaki nem rendelkezik vele, akkor nem vehet részt a közúti forgalomban. Szerepe elsősorban abban van, hogy egy baleset esetén a vétlen fél kára megtérítésre kerül, mert a biztosító a 100 %-ban kockázat vállaló. A kár megtérítése tehát nem függ a károkozó anyagi helyzetétől, illetve, hogy ki akarja-e fizetni az okozott kárt. A felelősségbiztosítás kizárólag a vétlen fél érdekeit védi. A károkozó a biztosított, de a kártérítést még sem ő, hanem a károsult kapja kézhez. A károsult jogosult a biztosítóval szemben is érvényesíteni a kárigényét.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! – 11 biztosító díjából választhat.
A fentiek figyelembe vétele mellett, arra a kérdésre, hogy a kötelező biztosítás nélkül mire számíthatok, a válasz a következő lehet csak. Jóra nem. Komolyan kell venni, hogy a biztosítás díját rendesen, időben fizessük, mert ez elsősorban saját érdekünk. Nem szabad elfelejteni, hogy a rendőrségnek joga van egy esetleges közúti ellenőrzés során a felelősségbiztosítás meglétének, illetve rendszeres fizetésének a megvalósulását is ellenőrizni. Ennek figyelembe vételével érdemes a gépjárműben tartani az aktuális befizetést igazoló szelvényt, hogy szükség esetén kéznél legyen. A befizetés igazolása történhet csekken való befizetés esetén az ellenőrző szelvénynek, személye befizetés esetén a biztosítótól kapott igazoló szelvénynek, átutalás esetén az átutalásról kapott igazolásnak, illetve a biztosítási zöldkártyának a bemutatásával. Lehetőség van természetesen a biztosítási kötvény bemutatására is, mely bizonyítja, hogy élő felelősségbiztosítással rendelkezünk. Fontos tudni, hogy a csekken történő befizetés esetén a befizetést igazoló szelvény fénymásolatát nem fogadják el, illetve nem fogadhatják el a rendőrök, tehát az eredeti legyen a forgalmink mellett.
Amennyiben figyelmetlenek voltunk, és egy ellenőrzésnél semmivel sem tudjuk bizonyítani a kötelező biztosítás meglétét, akkor büntetésre számíthatunk, bár szerencsés esetben megúszhatjuk egy figyelmeztetéssel. Büntetés esetén a büntetési tételek 4 ezer Ft és 40 ezer Ft között lehetnek, illetve a rendőrnek lehetősége van arra, hogy szabálysértési eljárást kezdeményezzen, melynek összege elérheti a 30 ezer Ft-ot is. Súlyosabb eset az, ha kiderül, hogy nincs felelősségbiztosításunk, és ennek ellenére részt veszünk a közlekedésben. Ebben az esetben a bírság összege elérheti a 100 ezer Ft-ot is. Külön költség lehet, hogy a fedezetlenség idejére fedezetlenségi díjat kell fizetni. A másik fontos és egyben talán még kellemetlenebb következménye, ha nincs kötelező biztosításunk, hogy a gépjárművet kivonhatják a forgalomból arra az időszakra, ameddig nem rendelkezünk biztosítással.
A fentiekből is látszik, hogy feltétlenül oda kell figyelni arra, hogy legyen élő felelősségbiztosításunk, illetve annak meglétét is tudjuk bizonyítani egy közúti ellenőrzés esetén.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (147)