Manapság, amikor szinte nincsenek országhatárok, és a távolság is elég ismeretlen fogalom, nem meglepő, hogy rengetegen utaznak különféle okokból külföldre. Egy-egy utazásnak meg van a célja, de meg van a módja is, ahogyan az ember felkészül rá. Vannak kötelezően elvégzendő feladatok előtte, és vannak inkább csak ajánlottak. Nem szabad elfelejteni, hogy amikor az ember elhagyja az országhatárt, egy idegen országba kerül, ahol mások a törvények, máshogyan tartatják is be azokat, mások a szokások. Az ember akármennyire felkészül egy kicsit akkor is magára marad, és idegenként érzi magát. Természetesen vész esetén szinte minden országban van magyar külképviselet, de jobb a bajt elkerülni, és minden eshetőségre gondosan felkészülni.
Drága a kötelező biztosítása? Keressen itt kedvezőbbet!
Gépkocsival történő utazás esetén az egyik ilyen fontos dolog, amire figyelnünk kell, az a kötelező biztosítási zöldkártya igénylése. A biztosítói zöldkártya, egy olyan okmány, amely külföldön tartózkodásunk alatt igazolja, hogy rendelkezünk érvényes kötelező felelősségbiztosítással saját országunkban, azaz biztosítottak vagyunk egy esetleges baleset okozása esetén, illetve magának a biztosításnak a kiterjesztését is jelenti azokban az országokban, amelyeken áthaladunk, illetve ahol tartózkodni akarunk. A zöldkártyát annál a biztosítónál kell megigényelni, ahol a felelősségbiztosításunkat kötöttük. Az igénylést érdemes időben elindítani. A biztosító az igazolást díj felszámolása nélkül állítja ki, és postázza el számunkra. Jellemzően a zöldkártya érvényessége minimum 15 nap, de maximum a fedezett időszak végéig + 30 napig tart.
Azokban az országokban, amelyek tagjai a rendszámegyezménynek elvileg nincs szükség az igazolás beszerzésére, hanem elég a „H” betűs matricát felragasztani a gépjárműre, de ennek ellenére hasznos, ha mégis kiváltjuk az igazolást, már csak azért is, mert rengeteg fontos adat szerepel rajta. Az országok, melyek tagjai a rendszámegyezménynek a következők. Albánia, Andorra, Ausztria, Belarusz, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia (és a Feroer Szigetek), Észtország, Finnország, Franciaország (és Monaco), Görögország, Hollandia, Horvátország, Izland, Izrael, Írország, Lengyelország, Lettország, Liechtenstein, Litvánia, Luxemburg, Macedónia, Magyarország, Marokkó, Málta, Moldávia, Montenegró, Nagy-Britannia és Észak-Írország (a Channel-szigetek, Gibraltár és Man szigete), Németország, Norvégia, Olaszország (Vatikán és San Marino), Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tunézia, Törökország, Ukrajna. Ezeknek az országoknak a többségében nem kötelező a zöldkártya megléte, de mégis ajánlatos, ha kikérjük, és a gépjárműben a kezünk ügyében tartjuk.
Vannak országok, ahová kötelező kikérni a biztosítási zöldkártyát. Ezek a következők: Albánia, Belarusz, Irán, Izrael, Marokkó, Moldávia, Oroszország, Törökország, Tunézia, Ukrajna.