Casco biztosítás lemondása – Ismerje meg a feltételeket!
A casco biztosítás sajátossága, hogy a szerződés határozott időre szól, azaz egy évre. A casco biztosítás lemondása így rejt néhány nehézséget. Az igazság az, hogy a casco biztosítást megszüntetni csak két esetben lehet. Az egyik az évfordulóra történő felmondással. Ebben az esetben a szerződőnek az évforduló előtt legalább harminc nappal írásban közölnie kell a biztosítóval a felmondás tényét. Az írásban annyit jelent, hogy a felmondást a biztosítónak az évforduló előtt harminc nappal kézbe kell vennie, akár személyese, akár postai úton, akár faxon. A casco biztosítás lemondása még rendes felmondással az érdekmúlás esetén lehetséges, azaz ha a tulajdonos az autót eladta.
A felmondásnak mind a két esetben tartalmaznia kell a legfontosabb szerződésre vonatkozó adatokat, a rendszámot, és a felmondás okát. Az érdekmúlás miatt felmondott szerződések esetében lényeges, hogy csatolva legyen a felmondáshoz az adás vételi szerződés másolati példánya. Lényeges, hogy a casco biztosítások esetében csak ez a két lehetőség van, tehát a díj nemfizetéssel megszűnt szerződéseknél a biztosítónak jogában áll jogi úton behajtani a teljes éves díjat.
Casco lemondó nyilatkozatot itt talál
Fontos, hogy amennyiben Ön az évforduló miatt szünteti meg a casco biztosítását, mert szeretne kedvezőbb feltételekkel másikat kötni, hogy a biztosítók kínálatában alaposan körbe nézzen. Ez azért lényeges, mert az egyes ajánlatokban mind szolgáltatásban, mind díjban jelentős eltérések vannak. A megfelelő szolgáltatás kiválasztása után érdemes az összes biztosító ajánlatát egyszerre figyelembe vennie, mert csak ebben az esetben garantálható, hogy a legjobb feltételekkel köti meg az új szerződését.
A honlapunkon rengeteg segítséget kap ahhoz, hogy teljesen tisztán lássa a casco biztosításokat, és hogy a lehető legjobb döntést hozhassa meg. A díjszámító rendszerünk segít, hogy néhány perc ráfordítással az összes biztosító valamennyi ajánlatát egyszerre nézhesse meg. Válassza ki a legjobb casco biztosítást az összes ajánlat közül.
Hozzászólások (41)
Elegem van ebből a cégből! Volt tavaly egy szélvédő károm, ahol szintén inkorrekten jártak el, én hiába fizettem ki az önrészt, nem fizették ki a szerviznek a számlát, nekem kellett helyettük kiegészíteni ( szerintük túlszámláztak, de annyiért nincs már alkatrész, amennyit ők fizettek és vitatták az autóm felszereltségét is, amit az importőrtől lekért felszereltség listával bizonyítottam)
Köszönöm válaszukat!
Üdv: Erik
Gabriella
Ha a tulajdonos elhunyt ,a feleségnek nincs jogosítványa, a kocsi 17 éves a műszakija lejár májusban,meg szüntethető a casco? A hagyatéki után megpróbálja majd eladni mert az örökösök nem tartanak rá igényt.
előre is köszönöm
Allianz Biztosítóaál van Cascom. Jóval 30 nappal az évforduló előtt elküldtem a felmondó nyilatkozatot, hogy kérem a szerződés megszüntetését. A biztosító folyamatosan emailokat küld hogy csatoljam az adásvételi szerződést, de nem adom el az autót csak nem kívánom tovább fizetni a biztosítást. Félek, hogy húzzák az időt és kikések az időből. Ilyenkor mi a teendő? Köszönöm
Biztosító alkuszon keresztül kötöttem kötelezőt ill. cascot, legolcsóbb biztosítási díjat választva, Groupamánál, együtt kötéssel. A kötelező díj nem változott, viszont a cascora jóval magasabb összeget számoltak mint az alkuszi ajánlatban szerepel. Ebben az esetben köteles vagyok elfogadni a magasabb összeget, vagy választhatok másik biztosítót? Évforduló váltás egy hónap múlva esedékes. Előző biztosítás, alkuszon keresztül fel lett mondva.
Mivel létezik határozott és határozatlan idejű casco, ezért a cikk első sora pontatlan.
A határozatlan idejű cascót évfordulóra lehet felmondani, de legalább egy évre szól, ami automatikusan meghosszabbodik a következő évvel, ha nem mondják fel legalább 30 nappal évforduló előtt. Így helyesebb lenne.
Mint irja. a casco szerződés alapból határozott időre( egy év) szól. Az enyém határozatlan!
Kérdésem: akkor is csak a biztositási évfordulókor tudom felmondani?
Előre is köszönöm!
Jó estét kívánok!
2020.06.28 án totálkáros lett gépjármüvem! Decemberig húzódott a casco biztosítás (kártalanítás) kifizetése! Januárban azaz ebben a hónapban kaptam e-mailt a biztosító társaságtól, h fizessem a cascot! Ebben az esetben is él az egy év kifizetése? 2020.06.10 körül lett megkotve a casco.
Válaszát elöre is köszönöm!
Tisztelettel : Péter
2020.06.28 án totálkáros lett gépjármüvem! Decemberig húzódott a casco biztosítás (kártalanítás) kifizetése! Januárban azaz ebben a hónapban kaptam e-mailt a biztosító társaságtól, h fizessem a cascot! Ebben az esetben is él az egy év kifizetése? 2020.06.10 körül lett megkotve a casco.
Válaszát elöre is köszönöm!
Tisztelettel :Péter
Érdeklődöm,hogy a biztosító folyamatos díjemelése nem elég indok az azonnali felmondáshoz? Több éve fizetem negyed évente a casco díjat és az utóbbi időben folyamatosan emelik a díjat holott én nem írtam alá semmit. Szeretném azonnal felmondani,de a 30 napot már nem tudom tartani.