Kötelező biztosítás új belépő és nem új belépő
A biztosítások fontos szerepet töltenek be, mind az egyes emberek, mind a különböző közösségek, illetve a társadalom és a gazdaság területén. A biztosítások sokfélék, és lényegében lefedik az összes felmerülő igényt. A biztosító társaságok többnyire univerzális szolgáltatást nyújtanak, de vannak olyanok is, amelyek egy szolgáltatásra specializálódtak.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását!
12 biztosító díjából választhat ide kattintva!
A kötelező felelősségbiztosítás egyike a legtöbbet használt biztosításnak, bár a díjbevétel alapján nincs ilyen előkelő helyen. Lényegében majd minden család érintett ebben a szolgáltatásban. A kötelező biztosítást a szükség hívta életre, mert védeni kellett azoknak a károsultak az érdekeit, akik szenvedői voltak egy balesetnek, és a vétkes fél nem térítette meg a keletkezett kárt.
A kötelező felelősségbiztosítás alaphelyzetben olyan biztosítás, amely határozatlan időre köthető, kivéve néhány speciális esetet. A biztosítás érvényessége ugyanakkor 1 év, ami azt jelenti, hogy minden évben van egy évforduló, amelyen lehetőség van arra, hogy biztosítót váltson az ügyfél. Az ügyfelek között vannak új belépők, és vannak olyanok, akik nem számítanak új belépőnek. A kötelező biztosítás új belépő és nem új belépő között a következő módon tesz különbséget.
Új belépőnek számít az a szerződő fél, akinek legalább 2 éve nem volt azonos gépjárműkategóriában felelősségbiztosítása. Az új belépők bonus-malus besorolása nem lehet más, mint A00.
Nem számít új belépőnek az a személy, akinek két éven belül volt azonos kategóriában felelősségbiztosítása. Ezeknél az ügyfeleknél a bonus-malus besorolás már nem A00, hanem az előző gépjárművön megszerzett besorolás vihető tovább azon szerződés kötvényszámának és azon gépjármű rendszámának megadásával.
Abban az esetben pedig, ha jelenleg is rendelkezik az ügyfél azonos járműkategóriában felelősségbiztosítással, akkor párhuzamos üzemeltetésről beszélhetünk. A párhuzamos üzemeltetés esetén igazolást kell kérni a párhuzamosan üzemeltett gépjármű felelősségbiztosítójától, és 90 napon belül el kell azt juttatni az új biztosítás szolgáltatójához. Az új szerződést A00 bonus-malus besorolással kell megkötni, vagyis nem kaphatja meg a párhuzamosan üzemeltetett felelősségbiztosítás kedvezőbb besorolását, csak abban az esetben, ha az első gépjárművet értékesíti. Abban az esetben, ha az igazolás nem érkezik meg 90 napon belül, akkor az új szerződés besorolása M04-re változik.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (11)
Ehhez mit szól? Signal Biztosító, autó nem változott, biztosított nem változott:
Mit kell tudni az ÚJRAKÖTÉSRŐL?Újrakötésről akkor beszélünk, amikor valaki a jelenlegi biztosítását ugyan felmondja, de ahelyett, hogy átszerződne egy másik biztosítóhoz, újra leszerződik jelenlegi biztosítójával az új belépőknek szóló kedvezőbb díj miatt. Amennyiben Önnek lehetősége van szerződésének újrakötésére, biztosítójának neve mellett "VISSZAKÖTÖM" feliratú gombot talál! FONTOS: Az újrakötés nem lehetséges felmondás nélkül! Ha Ön maradni szeretne jelenlegi biztosítójánál, de igénybe kívánja venni az új belépők kedvezményeit, fel kell mondania és újra kell kötnie kötelező biztosítását. Mindez a biztosítóváltással azonos módon, az ott megszokott teljes körű ügyintézési szolgáltatással történik oldalunkon.
1600 Ft kedvezmény ha újrakötöm. Ez ellentétes a ´17 évi rendelettel.
Kihez forduljak? Versenyhivatal, fogyasztóvédelem?
Várom válaszát
A kérdésem: felelőség biztosítás kötésnél mit jelent az új belépő pótdíj és ez minden biztosítónál létezik?
Köszönettel: Németh CSilla
Csak mert ugye addig nincs befizetett biztosítás amíg azt nem kapom meg.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításom az Allianz biztosítónál van.A bonus-malus besorolásom a B10-ben van.
Az évfordulóm 03.12.-én van.Most kaptam meg az új szerződést erre az évre.Az éves díjam 26640Ft.Baleseti adó 7992Ft.
Gyakoriság szerint fizetendő díj baleseti adóval együtt 8658Ft.
Éves díjam baleseti adóval együtt 34632Ft.
2012.03.13.-tól vagyok ennél a biztosítónál.
Az új belépőknél,ugyan azokkal a feltételekkel,amik nekem vannak,ugyan ez a biztosító 15900Ft éves díjat ajánl és a baleseti adó is,csak 4000 és pár száz forint.Az egész éves díj 22000Ft alatt van az én 34632Ft-mal szemben.
Én úgy tudom,hogy 1-2 éve,született egy jogszabály,miszerint nem lehet különbség az új és a régi ügyfél között(ugyan azokkal a feltételekkel rendelkező ügyfeleknél)!Nem lehet ilyen akciókkal,kedvezményekkel új ügyfeleket oda csalni.
A régi ügyfélnek is ugyan azok a díjtarifák kötelezőek,mint az új ügyfél esetében.
Erre szeretnék választ kérni,hogy ez így van-e,illetve ezt a különbséget a régi és új ügyfél esetében,miért így állapítják meg?
Az ügyintézőnél felbonthatom-e a szerződést,hogy rögtön újat köthessek a kedvezményesebb díjjal?2017.03.12.-től kellene az új díjat fizetnem.
Szeretném tudni,hogy ebben az esetben mi a teendőm?
Előre is köszönöm a segítségüket,tanácsukat,javaslatukat!
Minden jót kívánok Önöknek!
Ez is érdekelhet
Kisvállalkozói biztosítás
Egy vállalkozás biztosítása manapság legalább akkora jelentőséggel bír, mint egy lakásbiztosítás, vagy egyéni vagyonbiztosítás A kisvállalkozások számára igen sokféle lehetőséget kínálnak a társaságok, hogy nehezen megszerzett javaikat, vagyontárgyaikat fedezet alá vonhassák A kisvállalkozói biztosítás kockázatviselése kiterjed az olyan váratlan eseményekre, mint például a kényszer üzemeltetési szünet, de természetesen az elemi károk esetére is védelmet biztosít Az ilyen...
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás – kivitelezői, tervezői
Kötelező Építőipari Felelősségbiztosítás2025január 15-től minden építőipari vállalkozás számára kötelezővé válik az építőipari felelősségbiztosítás Ez a biztosítási forma biztosítja a vállalkozások által előidézett károk fedezetét, legyen szó szakmai hibákról, gondatlanságról vagy múltbeli mulasztások következményeiről A biztosítás nem csupán jogszabályi követelmény, hanem egy olyan védőháló, amely megóvja a vállalkozásokat az esetleges pénzügyi terhektől Jogszabályi...
Kötelező biztosítás drágulás, díjemelkedés – Miért???
Több mint 10 százalékos áremelkedés a kötelező biztosításoknál Az elmúlt év során a személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának (KGFB) díja átlagosan 11 százalékkal nőtt, elérve az 56 ezer forintot A fővárosi autósok esetében az átlagos díj még magasabb, csaknem 80 ezer forint Az áremelkedés nagyobb mértékű volt, mint amit a kárrendezési költségek növekedése indokolt volna Kötelező biztosítás kalkulátor - ide kattintson! – 12 biztosító társaság egy helyen...