Magyarországon több nagy nemzetközi biztosító alapított saját társaságot, vagy szerzett tulajdont már működő hazai biztosítóban. Ilyen társaság a francia érdekeltségű Groupama Csoport is. 100 %-os tulajdonában van a 2009-ben egyesült Groupam Biztosító Zrt és az OTP Garancia Biztosító Zrt egyesülésével létrejött Groupama Garancia Biztosító Zrt. Ezzel a lépéssel egy olyan erőteljes társulás jött létre, mely meghatározó szerepet tölt be a hazai biztosítási piacon. Minden szempontból jó döntés volt az erők egyesítése. Azonnal egy nagyon jól felépített értékesítési hálózat jött létre, mely nem csak a biztosítók irodáit jelentette, hanem az OTP Bank fiókhálózatást is, ahol szintén elérhetőek a társaság termékei. Teljes körű biztosítást kínálnak mind a lakosságnak, mind a vállalkozásoknak, kiemelten kezelve az ügyfelek kiszolgálásának minőségét, illetve azok igényeinek való megfelelést.
A Groupama Garancia lakásbiztosítás hűen tükrözi a biztosító ügyfélpolitikájának központi elemeként aposztrofált ügyfélközpontúságot. Több olyan csomag közül lehet választani, melyek minden érdeklődő igényét kielégítik. Megtalálhatja az is aki kisebb tartalmú szolgáltatást igényel, és az is aki maximális védelemre tart igényt, akinek a lehetőségei korlátozottak, és az is akinek a lehetőségei szinte korlátlanok. A kiegészítő biztosítások révén teljes körű védelem építhető fel. Miért érdemes a Groupama Garancia lakásbiztosítást választani? Azért, mert rugalmas, személyre szabható, mert széles kínálattal rendelkezik, mert sokoldalú, mert figyelembe veszi az értékcsökkenést, mert kedvezmények társulnak hozzá, és végül mert önt helyezi központba.
Legyen ön olyan ember, aki nem az első biztosítását köti, vagy olyan, aki nem jártas a biztosítások világában, ugyanolyan tisztelettel ajánljuk fel segítségünket, mert tudjuk jól, hogy a biztosítási piac állandó változását követni milyen nehéz dolog. Vegye igénybe szolgáltatásainkat itt, a biztos hely biztosítási portálon, és mi mindenben segítünk önnek, hogy a leg személyre szabottabb, és legkedvezőbb lakásbiztosítást kösse meg. Vegye igénybe díjszámoló kalkulátorunkat, melynek segítségével ki tudja számolni a Groupama Garancia lakásbiztosítás tarifáit, és ugyanakkor arra is van lehetősége, hogy segítségével további 10 biztosító ajánlatát is összehasonlítsa. Ezzel nem ért vége szolgáltatásunk sora, mert arra is van lehetősége, hogy online megkösse nálunk a szerződést is. Mindezt otthonában, kényelmesen megteheti. Tiszteljen meg minket bizalmával.
A lakásbiztosítások létjogosultságához nem férhet kétség, mert amit véd, az gyakran életünk munkájának tekintélyes részét képezi. Manapság amikor egyre többször fordulnak elő kiszámíthatatlan események, melyek komoly, esetleg végleges kárt idézhetnek elő lakásunkban, egyre inkább szükség van olyan védelemre, mely egy ilyen esemény bekövetkezte esetén lehetőséget ad a helyreállításra, illetve az újjáépítésre. A lakásbiztosítások kiterjedhetnek nem csak az ingatlan védelmére, hanem a benne lévő ingatlan vagyonra is, ami néha többet ér, mint maga az ingatlan. Védelmet nyújt természeti károk, harmadik személy okozta károk, a használat során fellépő káresemények esetén is. Ezeken felül még számtalan esetben nyújt segítséget a lakásbiztosítás.