K&H biztosítás felmondása, váltása, kötelező, casco, lakásbiztosítás
Aki K&H kötelező, casco vagy lakásbiztosítását nem szeretné felmondani, hanem maradni kíván a társaságnál, annak nincs különösebb teendője, hiszen ha nem mondja fel évfordulóra a szerződéseit, akkor azok automatikusan meghosszabbodnak egy évvel. A K&H kötelező biztosítás váltása akkor intézhető, ha az aktuális szerződés lejár, vagy amikor a szerződés évfordulója van.
Aki biztosító váltást tervez, annak feltétlenül be kell tartania a felmondási határidőt, vagyis az évforduló előtt 30 nappal a felmondó nyilatkozat meg kell érkezzen a biztosítóhoz, erről hasznos, ha írásos visszaigazolást is beszerzünk. Aki ellátogat a Biztos hely biztosítási portálra, nem csak a kalkulátort veheti igénybe, mellyel igen könnyen kiválasztható az új konstrukció, de az a nagy előnye is meg van, hogy ha rajtunk keresztül intézi a K&H biztosítás váltást, akkor a felmondást mi díjmentesen intézzük Ön helyett. A kötelező biztosítás felmondás mindig a szabályok szerint kell történjen, melyhez portálunkon szintén minden segítséget megadunk. Csak le kell tölteni a felmondó levélmintát és beírni a saját adatokat. Így biztos nem marad ki semmi és az előírásoknak megfelelően kitöltött nyomtatvány mellé felénk csak egy megbízást kell adni, a többi a mi dolgunk.
A K&H casco biztosítás felmondás, váltás esetében ugyan azok a tennivalók, mint a kötelezőnél, a leglényegesebb dolog ebben az esetben is, hogy a felmondást a kellő határidőn belül eljuttassuk a biztosító társasághoz. A K&H casco váltásakor is az első lépés s felmondás kell legyen, melyhez szintén nagy segítséget nyújt a letölthető formanyomtatvány. A Biztos hely biztosítási oldalon ez megtalálható és casco váltásnál is, amennyiben minket bíz meg ezzel, a felmondást elintézzük, mely az ügyfélnek nem kerül pénzébe. A felmondó levélben szerepeltetni kell az ügyfél nevét, címét, a gépjármű rendszámát és annak a kötvénynek a számát, mely felmondásra kerül.
A K&H lakásbiztosítás felmondása, váltása előtt minden képen érdemes a Biztos hely biztosítási portálon használni a lakásbiztosítás kalkulátort, egyrészt, mert lehet, hogy jelenlegi biztosítónknál is találunk a meglévőnél jobb konstrukciót, másrészt minden vezető biztosító ajánlatát egyben láthatjuk itt. Ha mégis a váltás választja az ügyfél, akkor a felmondás az első tennivaló, melynek a K&H Biztosítóhoz harminc nappal az évforduló előtt kell beérkeznie. Oda kell figyelni arra, hogy ha postán küldjük meg felmondólevelünket, nem elég azt a megszabott határidőre postára adni, a harminc napon belül a biztosító át is kell vegye és érkeztesse. Más szempontokat figyelembe véve a lakásbiztosítás felmondása megegyezik a kötelező és casco során megismertekkel, mindhárom esetben intézhetjük a felmondást a K&H Bank 1851 Budapest postacímre megküldve, vagy faxon a (06 1) 328 9696 szám használatával.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (44)
Választ köszönöm
Kötelező biztosítás lemondás esetén a lemondó nyilatkozat e-mailben is el küldhető ?
Fel szeretném mondani évfordulóra a lakásbiztosításomat. 1951 Budapest, Jakobinusok tere 1. alá kell küldenem a felmondást? esetleg lehet emailben is?
Az volna a kérdésem, hogyha negyed éves a biztosítás, akkor milyen időszakonként lehet felmondani? Illetve egyszerre lehet-e több autónak a kötelező biztosítása egy ember nevén?
A választ előre is köszönöm!
Van egy autóm melynek eddig a férjem volt az üzembentartója, tavaly május végén a k&h-nál lett kötve biztosítás. Múlthéten visszakerült az én nevemre az autó. Nekem is a k&h-nál lett kötve éves biztosítás. A férjem nevére szóló biztosítást le kell mondani?
Válaszát köszönöm!
el adnám az automat és a negyedéves dijbekéro most jott ki, ha meg van még a fizetési határido elott az adásvételi, akkor is feltudom mondani? illetve akkor is ki kell fizetnem?
Ha évfordulóra szeretnék gépjármű kötelező biztosítást váltani mert fele annyiért is tudok kötni. Az új szerződéssel automatikus törlődik a szerződés vagy le kell mondani Minimum 31 nappal Az évforduló előtt ?
Köszönöm
Köszönöm
Miklós
Kedves Gabi!
Amennyiben az évfordulóig még minimum 21-32 nap van hátra és az új szerződését az oldalunkon megtalálható kötelező biztosítási kalkulátorban köti meg, mi felmondjuk Önnek a meglévő biztosítását is.
Üdv: Biztoshely Biztosítási Portál.
Ez is érdekelhet
K&H start fészek otthonbiztosítás
A K&H start fészek otthonbiztosítás nagyon kedvező feltételekkel köthető, így minden szempontból megéri, hogy lakásunkat, ingatlanunkat és a benn tartott vagyontárgyainkat értékeinket ezzel védjük Bárkivel megtörténhet, hogy otthonát elemi csapás éri, vagy illetéktelen behatoló ellopja féltve őrzött értékeit...
K&H életbiztosítás
A K&H Biztosító Zrt tulajdonosa a belga érdekeltségű KBC Insurance NV, Európa egyik vezető pénzügyi szolgáltatója Univerzális bank és biztosító egyszerre Hazánkban hasonló működési modellt építettek fel A K&H Biztosító Zrt mögött Magyarországon is banki háttér áll a K&H Bank Zrt személyében, ami által itthon is teljes körű pénzügyi szolgáltatások állnak a vállalat üzleti elképzeléseinek középpontjában A hazai leánycég mind az életbiztosítások, mind a nem...
K&H CMR biztosítás
A cmr biztosítás, azaz a nemzetközi árufuvarozói felelősség-biztosítás a vállalkozó által fuvarozásra átvett áruban keletkező káresemények fedezésére szolgál Ez a fajta szolgáltatás abban az esetben téríti meg a kárt, ha a szállítás során az áru elvész, megrongálódik, kár keletkezik benne A K&H cmr biztosítás minden esetben kizárólag a szerződésben feltüntetett szállítmányra és gépjárműre szolgál fedezettel Lényeges tudnivaló, hogy a szolgáltatás alaphelyzetben csakis a...