Köbe biztosítás felmondása, váltása, kötelező casco lakásbiztosítás
A KÖBE kötelező biztosítás váltása, felmondása minden évben egyszer lehetséges. Az, hogy ezt mikor lehet egy adott éven belül megtenni, mindig az eredeti szerződéskötés időpontjától függ.
Mivel a január elsejei egységes évforduló már eltörlésre került, így azok az üzembentartók, akik 2010. január 1.után vásárolták gépjárművüket, már nem december 31.-én köthetnek át másik társasághoz, az ő kockázatviselési évfordulójuk megegyezik a szerződéskötésük dátumával. A KÖBE előírásai szerint a kötelező biztosítás felmondása 30 nappal legalább az évforduló előtt kell írásban megtörténjen, ez időn belül a felmondást a társaság kézhez kell kapja. A felmondáshoz szükséges nyilatkozat formanyomtatvány a Biztos hely biztosítási portál oldaláról könnyen letölthető, nincs is más teendő, mint a rublikákba beírni a szükséges adatokat. Ezek a szerződött ügyfél személyes adatai, a felmondani kívánt kötvény és szerződés száma, valamint nyilvánvalóan szükséges feltüntetni az adott gépjármű rendszámát.
A KÖBE casco biztosítás felmondását és váltását szintén a fentiek szerint kell elintézni. Aki biztos szeretne lenni abban, hogy a legjobb feltételekkel vált casco biztosítót, keresse fel a Biztos hely biztosítási portált, ahol részünkre percek alatt megbízást adhat és mi minden adminisztrációt elvégzünk Ön helyett. Plusz még ebben az esetben a felmondással kapcsolatos ügyintézésért nem számítunk fel egy fillért sem. Ez a váltási mód azért is igen előnyös lehet, mert így nem fordulhat elő, hogy napokra biztosítás nélkül marad az autó, ráadásul az oldalunkon működő kalkulátor segítségével gyorsan és egyszerűen választhat megfelelő módozatot.
Abban az esetben, ha KÖBE lakásbiztosítás felmondása, illetve váltása a terve, szintén a mi közreműködésünkkel járhat a legjobban, hiszen az ügyintézés minden pontjára nézve levesszük válláról a terhet. A lakásbiztosítás felmondása ugyan olyan módon zajlik, mint a kötelező vagy casco esetében, itt is a legelső lépés az érvényben lévő szerződés legalább 30 nappal előbb történő felmondása, mint ahogy az évforduló bekövetkezik. A felmondó levélben a személyes adatok és a szerződésre vonatkozó pontok kitöltése mellett figyelni kell arra, hogy amennyiben a biztosított lakás, vagy más ingatlan címe nem azonos az ügyfél lakcímével, mindkettőt fel kell tüntetni.
A KÖBE biztosító felé a biztosítások felmondása kizárólag írásban lehetséges, ez megtehető kétféle képen is. Aki postai úton kívánja levelét eljuttatni a biztosítóhoz, az alábbi címzéssel kell ellátni: 1108 Budapest, Venyige u. 3., aki pedig telefaxon kívánja nyilatkozatát leadni, az a 06 (1) 433-1181-es számon küldheti el a társaságnak.

Itt kérhetsz teljes összehasonlítást!
Tedd fel díjmentesen független szakértőnknek!
Hozzászólások (35)
Köbe casco biztosítás szeretnék felmondani évfordulóra történő felmondással. Van erre nyomtatványok?
Köszönettel!
csekken kértem a biztositást viszont 2napon belül eladtam az autót ! hol tudom lemondani ??
Üzemben taró voltam az autón de a mai nappal ezt meg szüntettük ès èves biztosítást fizettem.
A kèrdèsem az lenne milyen módon tudom megszüntetni a biztosítást?
Köszönöm
Nem kötelező biztosítás felmondására van lejetőség e-mailben? Illetve csak adott időszakban lehet felmondani? KÖBE defekt biztosításról lenne szó.
E-mail címre is lehet küldeni a kgfb lemondást? Évforduló volt és váltottam biztosítót.
A KGFB. felmondási papírt minden esetben Budapestre kell küldeni?
A megyei kirendeltségbe nem jó?
A PMB 099 frsz. Toyota Auris típusú gépkocsit 2019. október 31-én értékesítettük. Casco biztosítással is rendelkeztünk, de annak időarányos részét a mai napig nem utalták át a számlánkra. A kötelező biztosítás visszajáró összege az eladást követő pár napon belül megérkezett, így nem világos számomra, hogy a casco miért nem. Van esetleg további teendőm?
Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel:
Nándori Szilvia
ügyvezető
NA-Log Book Szolgáltató Kft.
Tegnap, 2018.03.26-án eladtam az önöknél biztosított autómat, szeretném a köbe gépjármű biztosítást lemondani. Mi a teendőm?
Köszönöm szépen
Ez is érdekelhet
Kötelező biztosítás PostaŐr – Szerződjön online!
A kötelező biztosítás lényege, hogy a felelősség biztosítási törvény alapján, ha másoknak kárt okozunk a közlekedés ideje alatt gépjárművel akkor azt a mi biztosító társaságunk fizeti meg Ez nem egy önállóan választható biztosítás, hanem mint ahogyan a nevében is benne foglaltatik, kötelezően meg kell kötnünk Mivel ezt törvény kötelezi ezért, ha meg szegjük akkor súlyos bírsággal számolhatunk Tehát fent kell tartanunk ezt a biztosítást és fizetni ennek a különböző díjait, ha...
KÖBE Biztosító Egyesület fax szám, telefonszám, cím, e-mail cím
A KÖBE Közlekedési Biztosító Egyesület számára az ügyfelek maximális kiszolgálása mellett nagyon fontos kérdés, hogy a működési folyamatokban soha ne legyen fennakadás, hogy az általuk nyújtott szolgáltatások minden tekintetben ügyfélbarát módozatok legyenek tartalmukat és a díjakat illetően A KÖBE palettáján megtalálható a gépjármű biztosítások összes válfaja, legyen az ügyfél magánszemély, vagy cég, egészen biztos megtalálja náluk a szükséges konstrukciót Amikor ügyet kell...
Köbe kötelező biztosítás
A KÖBE azaz Közlekedési Biztosító Egyesület új nevén Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület egy különleges biztosító, mert tulajdonosi szerkezete teljesen eltér a hagyományos felépítéstől Egyrészt azért, mert a tulajdonosok száma nagyon sok, másrészt, mert egyesületként, mint nonprofit szervezet működik A tulajdonosok közt találjuk a közúti fuvarozók, személyfuvarozókat, és magánszemélyeket A képződött nyereséget teljes egészében visszaforgatják a Társaságba, ezzel...