Ha szeretné leváltani kötelezőjét ez az év a legmegfelelőbb az ön számára, mivel a biztosítási díjak folyamatosan emelkednek, így ajánlatos megnézni a lehetőségeket. A szabályok változtak, ezért kell jobban koncentrálni, mert a változások miatt fontos kicsit figyelni. Ha kötelező biztosítást szeretnénk válatni, akkor azt az évforduló előtt 60 nappal tehetjük meg legkorábban, de előbb, vagy ezzel egy időben fel kell mondaniuk a meglévő szerződésüket méghozzá úgy, hogy a felmondási szándékunkat a biztosító tudomására hozzuk az évforduló előtt legkésőbb 30 nappal. Ezt írásban kell minden esetben a szerződött biztosító felé beadni. Ezt az időpontot mindenképp be kell tartania mivel, ha ez időt meghaladva szeretné felmondani a szerződését, akkor már nem tudja megtenni, mivel a társaság felmondás hiányában automatikusan meghosszabbítja az aktuális szerződését egy évvel és még meg is emelheti a díjat. Előrelátónak kell lennie, indítsa el a biztosító váltás feladatát weboldalunkon, és mi az előírásoknak megfelelően a forduló előtt elintézzük Ön helyett a felmondást is, sőt, amennyiben rajtunk keresztül történik az új szerződés megkötése, akkor az ügyintézés teljesen ingyenes.
Számolja ki itt a kötelező biztosítását! - 11 biztosító díjából választhat.
A felmondást és a váltást az élő szerződés lejárta előtt harminc nappal előbb meg kell kezdeni legkésőbb. Ez mindenkire vonatkozik nem csak azokra, akik az év végén váltanak, de az év közbeni váltókra is ugyan az érvényes. Az tehát, hogy mikor lehet kötelező biztosítást váltani, az attól függ, hogy mikor van az adott szerződés évfordulója.
A biztosítási kalkulátor használatának előnyeit nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen megbizonyosodhat arról, hogy minden zökkenőmentesen megy, ha ezzel számol. Így, ha keresgél csomagjaink között, akkor biztos megleli majd az önnek legkedvezőbbet. Aki ilyen módon köti meg szerződését, annak segítünk a meglévő biztosítása felmondásában a már ismertetett módon, megkönnyítve ezzel a teljes adminisztráció bonyolítását. A weblapon keresztül történő kötésnek számos előnye van, mert a mellett, hogy minden segítséget megkap alkuszcégünktől, még online kötési kedvezményben is része lesz.
Az megváltoztatott szabályoknak köszönhetően a kötelező biztosítási díjakat amik a gépkocsikra vonatkoznak már év közben is megváltoztathatják a társaságok. Ezt a változási folyamatot már a weblapunkon keresztül is követni lehet. A kalkulátorunk használata igen fontos, hiszen ezzel nagyon megkönnyítheti a dolgát, nem szabad mindent az utolsó időpontra halasztani, mert könnyen lemaradhat róla. Nem szabad gyorsan dönteni, hiszen mindent meg kell fontolni csak így tud igazán jó döntést hozni és amikor a kalkulátorral végzi a legjobb konstrukció kiválasztását, egészen biztos hamar rájön arra is, hogy mikor lehet kötelező biztosítást váltani.