A biztosítók legtöbbje remek módozatú utasbiztosításokat ajánl kifejezetten síelésre. A téli sportok közül ez a leggyakoribb, amit az emberek űznek és ilyenkor számtalan kisebb, de akár nagyobb veszélynek is ki vannak téve.
Számolja ki utasbiztosítását itt!
Mindenképp érdemes egy sítúra előtt ezt a fajta biztosítást megkötni. Többnyire persze ennek a csomagnak a keretében nem kizárólag a síelésre lehet biztosítást kötni, hanem a más gyakori téli sporttevékenységekre is, mint például a snowboard, a korcsolya, szánkó, vagy hórafting.
Azok az utasbiztosítások, melyek síelésre köthetők, mindig speciális módon kerülnek összeállításra, tekintettel az e téli sportot űzők egyedi helyzetére és körülményeire. Ezek a konstrukciók szinte minden esetben fedezetet biztosítanak természetesen a balesetek, betegségek során felmerülő ellátásokon felül a felszerelésekre is, sőt még a síbérlet visszatérítésére is, amennyiben egy sajnálatos esemény miatt az utat meg kell szakítani. Ezen felül még mindegyik csomag tartalmaz az utasbiztosításon beleül felelősség-, illetve jogvédelem biztosítást is.
Az utasbiztosítás síelésre persze egyénre szabhatóan állítható össze, kinek milyen tartalom felel meg és persze milyen árszínvonal. Általában azonban a legtöbben úgy választják meg a módozatot, hogy az a síeléssel járó körülmények legtöbbjére fedezetet biztosítson, így többek között a helikopteres mentésre, a gépjármű segítségnyújtásra sokan választanak kiegészítő biztosítást.
Az utasbiztosítást mindenképp érdemes kifejezetten sí biztosításra kötni, ha téli sport útra indulunk külföldre, mivel egy átlagos utasbiztosításban gyakran érthető módon nincsenek olyan szolgáltatások, melyek ezekre az egyedi körülményekre megfelelő fedezetet nyújtanának. Itt ugyanis merőben másféle kockázatok merülhetnek fel, mint egy átlagos külföldi utazás, városnézés idején. A hagyományos értelemben vett utasbiztosítás megfelelő egy külföldi túrához, még egy tengerparti nyaraláshoz is, de a síelésre már érdemes speciális csomagot választani. Ezek a módozatok ugyanis kifejezetten a téli sportot űzőknek megfelelő szempontok szerint kerülnek összeállításra.
Nyilván, az utasbiztosítások síelésre némileg többe is kerülnek, mint az alap utasbiztosítások, de hát a biztosító részéről vállalt kockázatok is jóval magasabbak és költségesebbek. Nem érdemes tehát egy sítúra előtt a legolcsóbb utasbiztosítást választani, mert nagyobb lehet a ráfizetés, mint amennyit a díj megfizetésekor megtakaríthatunk esetleg. A jobbnál jobb síelésre köthető utasbiztosítások között már olyat is lehet találni, melyet napi 290 forintos áron meg tudunk kötni. Ekkora összegért pedig akár limit nélküli hegyi mentésre, vagy előre kifizetett síbérlet visszatérítésre is szerződhetünk, ha egy baleset miatt a sí utat meg kell szakítani és a bérlet nem kerül felhasználásra.
Oldalunkon az utasbiztosítás kalkulátor használatával minden neves biztosító ajánlatát és szolgáltatásának részletes tartalmát megtalálja, ezzel a módszerrel gyerekjáték kiválasztani a legjobbat, minden szempontból a leginkább kifizetődőt. Nem szabad megfeledkezni a válogatás során arról, hogy olyan konstrukciót válasszunk, amelyen belül nem csak a ritka eseményekre vállal a biztosító kockázatviselést, de legalább ennyire fontos, hogy a sportfelszerelésünket, eszközeinket is fedezet alá tudjuk vonni, hiszen ezeknek is igen nagy értéke van, ha elvesznek, vagy megrongálódnak, nagy segítség, hogyha biztosítva vannak. Szinte kivétel nélkül, bármelyik biztosítónál köti meg utasbiztosítását síelésre, mindegyik tartalmaz egy remekszolgáltatást, a napi 24 órában igénybe vehető segélynyújtást. Ez hatalmas segítség lehet, főként, ha valaki bajba kerül külföldön, hiszen legalább ezt a támogatást a saját anyanyelvén tudja igénybe venni. Vegye igénybe a honlapunkon azonnal, egy gombnyomással elérhető kalkulátort, aminek óriási előnye, hogy akár 1-2 órával indulás előtt is ezen a módon még meg tudja kötni utasbiztosítását síelésre. Ez azért is lehetséges, mert az utasbiztosítást internetes fizetési móddal is lehet rendezni, tehát Önnek egyetlen lépést sem kell tennie ahhoz, hogy rendelkezzen, akár 2 órán belül egy érvényes biztosítási szerződéssel.