A külföldről behozott gépjárművek hazai forgalomba történő helyezése egy viszonylag költséges, bonyolult és nehézkes adminisztrációval járó folyamat. Nem elég csak rátalálni a kívánt járműre, amely fizikailag akár több száz kilométerre található tőlünk, így a további lépések megtétele előtt érdemes felderíteni az autó futásteljesítményét, kártörténet, amelyben az ECDH lehet segítségünkre.
Kötelező biztosítás - 12 biztosító társaság egy helyen. Kötelező biztosítás kalkulátor rendszerünket használhatja a biztosítás megkötéséhez is, vagy csupán tájékozódásra.
A tényleges adásvétel létrejöttéről a helyszíni állapotfelmérés dönt, ahol alaposan át kell nézni az autó papírjait, motorterét, karosszériáját korábbi sérüléseket, korróziót keresve, a beépítésre került extrák működőképességét is célszerű ellenőrizni. A gépjármű valós működőképességéről a próbaút során győződhetünk meg és ekkor az eladó vezetési stílusából is következtethetünk az autó előéletére. Tapasztalat hiányában mindenképpen vigyünk magunkkal hozzáértő szakembert. A honosítási eljárásban csak a magyar nyelvű adásvételi szerződés használható, ezért az államilag elismert fordítási költség elkerülése érdekében, célszerű már alapból kétnyelvű szerződést kötni az eladóval.
Az autó megvásárlását követően a hazáig vezető út történhet saját lábon ideiglenes rendszámmal, vagy az autóhoz tartozó külföldi rendszámmal, esetleg trélerrel. Vannak államok, ahol a rendszámot nem az autó kapja, az, a tulajdonoshoz tartozik (pl.: Németország, Belgium, Svájc), így ebben az esetben ideiglenes rendszámra lesz szükség. Fontos, hogy a rendszám típusától függetlenül érvényes biztosítással rendelkezzen a gépjármű, azonban a trélerrel való szállítás esetén sem a hatósági jelzés, sem a biztosítás megléte nem feltétel, de a tisztázott tulajdonjog ez esetben is elengedhetetlen.
Vámeljárási, vámfizetési és ÁFA fizetési kötelezettség is terheli azon gépjárműveket, melyeket nem az EU tagországaiból hoznak be (pl.: Svájc, Egyesült Királyság) Magyarország területére honosítás céljából. Jelenleg a vám 10%, míg az ÁFA 27% az autó vételára után, ill. kétely esetén, az EUROTAX segítségével, értékbecslés alapján kerül megállapításra a közterhek alapja. Mentesül a vám és ÁFA fizetési kötelezettség alól az, aki igazolni tudja, hogy legalább 1 éve tartózkodik az EU-n kívüli országban úgy, hogy a honosítani kívánt gépjármű legalább 6 hónappal korábban már a nevére került.
A honosítási eljárás a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál indul a típusbizonyítvány kiadásával, amely azt igazolja, hogy a jármű a műszaki, a közlekedésbiztonsági, és a környezetvédelmi előírásoknak megfelel.
- Ha az autó érvényes papírokkal és még legalább 1 hónap külföldi műszaki érvényességgel rendelkezik, valamint az EGT országaiból származik (EU, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc) akkor 8.000.-Ft eljárási díj ellenében, egyszerű honosítási eljárás indítható, mely során a gépjárművet kísérő külföldi okmányok műszaki adatait emelik át a magyar papírokba. A szemrevételezés alkalmával tapasztalt műszaki kifogás okán, az eljárás lefolytatása megtagadható és az autó rendkívüli környezetvédelmi vizsgálatra küldhető.
- Abban az esetben, ha az autó műszaki vizsgája hamarosan lejár 24.290.-Ft eljárási díj ellenében, időszakos műszaki vizsgán kell a gépjárműnek átesnie.
- Az a honosításra érkező gépjármű, amely nem az EGT tagországaiból került az országba, vagy nem rendelkezik típusbizonyítvánnyal, 22.800.-Ft eljárási díjért, egyedi forgalomba helyezési eljárás indítható.
Az EU-n kívüli országokból érkező, valamint a külföldi forgalmi engedéllyel nem rendelkező gépjárművek esetében kötelező a származásellenőrző eljárás (díja: 10.900.-Ft), melyet az eredetvizsgálat követ (díja: kb. 17.000 – 20.000.-Ft) és ez a származási helytől függetlenül, minden gépjármű esetében kötelező. A honosítás során szükségünk lesz a COC [Certificate of Conformity] megfelelőségi nyilatkozatra, amellyel a gyártó azt igazolja, hogy az egységes európai műszaki normáknak és környezetvédelmi követelményeknek az autó megfelel. A COC nyilatkozat a hivatalos importőrön keresztül szerezhető be.
A vámhatósági ügyintézéshez a NAV-tól, egy 12 számjegyből álló VPID vagy más néven EORI azonosító igénylése szükséges.
Az adó alanyának, azaz a gépjármű tulajdonosának regisztrációs adó fizetést kell kezdeményeznie a „Regisztrációs Adó Adatlap” nevű nyomtatványon. Az adó mértéke függ a hengerűrtartalomtól, a jármű első forgalomba helyezés óta eltelt hónapok számától, a hatóanyag fajtájától és a környezetvédelmi besorolásától. Kényelmünk érdekében a regisztrációs adó ügyintézését vállaló cég közreműködése kezdeményezhető.
Az okmányiroda meglátogatását meg kell, hogy előzze a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (KGFB) megkötése, amely ebben az esetben -rendszám hiányában- csak az alvázszámra köthető és a rendszám kiadását követően kezdeményezni kell a KGFB szerződés rendszámmal történő kiegészítését. Az okmányirodai ügyintézés feltétele, hogy az adó megfizetésre kerüljön és minden eddig keletkező dokumentum nálunk legyen.
Azon típusú autók esetében, amelyek nem rendelkeznek COC megfelelőségi nyilatkozattal -mivel nem az európai piacra szánták őket- az NKH állami vizsgaállomás külsős szakértő bevonását írhatja elő, azonban ennek költsége is az autó tulajdonosát terheli.